• Bükfürdőn tavaly a vendégéjszakák döntő többségét a hazai turisták adták.

  • Viszont a Csehországból érkezők száma annyira megugrott, hogy már cseh nyelvtanfolyam is indult a városban.

Amennyiben a turizmus terén külön ligában játszó Budapestet nem számítjuk ide, akkor tavaly Bük érte el a harmadik legmagasabb hazai vendégéjszakaszámot. A Trió Tv-nek a közelmúltban ennek kapcsán Spilenberg Andrea, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke nyilatkozott. A szakember elmondta, hogy már tavaly év közben érezték azt, hogy erős lesz a 2017-es esztendő, amit a mostani adatok alátámasztottak.

Ahogy mi is írtuk nemrég, Bükfürdőt a teljes – kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött – vendégéjszakaszám alapján csak Hévíz és Hajdúszoboszló előzte meg. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma alapján pedig a második leglátogatottabb település volt. Spilenberg Andrea ennek kapcsán megjegyezte azt is, hogy náluk a tartózkodási idő is magasabb az országos átlagnál.

Tavaly 741 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták a település kereskedelmi szálláshelyein, ami 5,5 százalékos bővülést jelent a korábbi évhez képest. Amennyiben mindezt kiegészítjük a magánszálláshelyek eredményével, akkor még nagyobb a növekedés: eléri a 6,8 százalékot.

Egyébként a település kereskedelmi és magánszálláshelyein összesen 872 ezer éjszakát töltöttek a vendégek.

Bükfürdő élményfürdőÉrdekesen alakul a vendégek összetétele. Tavaly 40 százalékuk belföldi volt, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 8,62 százalékkal nőtt. Pálffy Tamás, TDM menedzser elmondása szerint ez annak köszönhető, hogy az utóbbi időben sikerült a hazai vendégek körében is javítaniuk az üdülőhely imidzsét. Sikeresen kommunikálták azt, hogy nemcsak gyógyulni érdemes Bükfürdőn, hanem a családok számára is sokféle szórakozási lehetőséget kínálnak.

Bükfürdőn az utóbbi években nagyon megugrott a Csehországból érkező vendégek száma. Olyannyira, hogy tavaly már a vendégek negyedét a csehek adták. A helyi TDM egyesület a közelmúltban még ingyenes cseh nyelvtanfolyamot is indított a tagjai számára.

15-15 százalékot tett ki az osztrák és a német turisták aránya. A fennmaradó 5 százalékon pedig az összes többi küldőország osztozkodik, ide tartoznak például a szlovákok és a lengyelek.

Bükfürdőn igyekeznek segíteni a magánszálláshelyeket. Ezért hévízi mintára tavaly egy külön támogatási programot indítottak a szobakiadók számára és a 7 millió forintos keretösszegű pályázatra 52 magánszálláshely jelentkezett. Miután sikeres volt a program, ezért ezt idén folytatják, de a keretösszeg már eléri a 9 millió forintot.

büki gyógyvízAhogy korábban írtuk, jelentős fejlesztések várhatók a büki gyógyfürdőben is. Hamarosan teljesen új burkolatot kap a félig fedett, Szent Kelemen nevű gyógyvizes medence. S amit ezzel végeznek, hozzálátnak a fedett gyógyfürdő felújításához is.