• A belső medenceteret, a külső gyógyvizes medencét, az öltözőket és a bejáratot érintő változások is lesznek a büki fürdőben.

  • Még idén átadnak egy új, gyerekeknek szánt élménymedencét.

A korábban a Gyulai Várfürdőt igazgató Boros László Attilát tavaly év végén nevezték ki a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójává. Az új fürdővezető decemberben nagy vonalakban már beszélt a terveiről, a közelmúltban pedig a Trió Tv készített vele egy félórás interjút. Ebből kiderült néhány újabb információ a fürdőben megvalósuló fejlesztésekről és újdonságokról.

A változások közé tartozik, hogy némileg egyszerűsítették a belépőjegyek korábban kissé túlbonyolított rendszerét. Ennek része, hogy azonos áron kínálják az élményfürdőbe, valamint a gyógyfürdőbe szóló jegyeket. Mindez némi áremeléssel is együtt járt, de a vezérigazgató szerint ez nem befolyásolta negatívan a vendégforgalmukat.

Boros László Attila elmondta azt is, hogy újrapozicionálják a büki fürdőt, szerinte ugyanis sokak fejében „időseknek szóló, kicsit retró” kép él róluk. Szeretnének jobban nyitni a kisgyerekes családok és a fiatalok irányába, de úgy, hogy továbbra is hangsúlyos maradjon a gyógyfürdőre, gyógyászati szolgáltatásokra épülő profiljuk is.

Bükfürdő Acapulco medenceA fürdőkomplexumban egy 1,5 milliárd forint értékű fejlesztés van folyamatban. Ezt nem pályázati forrásból, hanem részben önerőből, részben hitelből valósítja meg a fürdő. A fejlesztési program korábbi tervei egyébként némileg átdolgozásra kerültek. Boros László Attila elmondása szerint ugyanis hitelből csak olyan elemeit valósítják meg a fejlesztéseknek, amelyek új attrakciót jelentenek, vagy a vendégek kényelmét szolgálják.

Az infrastruktúrát érintő beruházások majd később, saját forrásból kerülnek sorra. Erre példaként említi, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a termálvizes elvezetőárok befedésére nem költenek a 1,5 milliárd forintos keretből.

Amire viszont költenek, az egy új főbejárat építése lesz. Jelenleg ugyanis négy bejárata van a termálfürdőnek, amiből három télen is üzemel. Ez egyrészt pazarlás, másrészt sokszor a vendégek is nehezen igazodnak ki a bejáratok között. Az új, nagy kapacitású főbejárat viszont megoldja ezt a helyzetet.

Bükfürdő termálA jelenlegi vállfás öltözőt modernizálják, öltözőszekrényes rendszerűvé alakítják és ezzel együtt felújítják a vizesblokkokat is. A fedett fürdőrészben lévő nagy gyógymedencetér új padlóburkolatot kap és megújítják a mennyezetét, valamint a világítását. A mostani fejlesztési körbe ugyan nem fér bele, de szeretnék, ha a jövőben minden gyógyászati kezelés egy helyen lenne elérhető, s nem kellene a betegeknek ide-oda járkálniuk a különböző épületegységek között.

A külső gyógyvizes medencék közül az 5-ös medence új burkolatot kap, továbbá technikai jellegű fejlesztés is kapcsolódik hozzá, ugyanis a jelenlegi egy helyett, két ponton táplálják be a friss gyógyvizet. Ezen felül a medence szintjét is kissé megemelik, ami a gyorsabb vízcsere szempontjából lesz hasznos.

Bükfürdő gyógyfürdőA kültéri részen már tavaly átadták az úgynevezett Acapulco medencét és a Spray Parkot. Az idei szezonra pedig egy újdonság is elkészül, a gyermekpancsolót ugyanis élménybarlanggá alakítják, ami a legkisebb gyerekeknek biztosít majd szórakozási lehetőséget.

Idén ünnepli megnyitásának 55. évfordulóját a termálfürdő, ebből az alkalomból – augusztusban – többféle programot is terveznek, de további részleteket majd később közölnek.

A teljes beszélgetést itt is megtekintheti: