• Idén ősszel lesz ötödik éve, hogy zárva tart a gelsei fürdő.

  • A bezárt létesítményt szépen karbantartják, ezért gyakorlatilag bármikor újra lehetne nyitni.

A Zalai Hírlap még a múlt héten közölt egy cikket Gelse községről. Sok egyéb érdekesség mellett szóba került az ezer lakosú település évek óta zárva tartó termálfürdője is. Az egymilliárd forintból felhúzott fürdőt 2007 karácsonyán nyitották meg, a település 2010 végén jelentett csődöt, ami miatt egy időre a fürdőt is be kellett zárni. Később újra megnyitották a létesítményt, de 2012 novemberében ismét üzemszünet kezdődött, ami azóta is tart.

A termálkút az önkormányzat tulajdona, a fürdő épülete viszont a tartozások fejében átkerült a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB). Ez eleinte némi bizakodásra adott okot, ugyanis az MFB az egerszalóki Saliris Resortot sem zárta be, nehogy elértéktelenedjen az ingatlan.

A gelsei termálfürdőt azonban nem nyitották ki, a Zalai Hírlap cikke szerint a bankhoz tartozó Magyar Követeléskezelő Zrt. próbál neki új tulajdonost keresni. (Egyébként átnéztünk jó néhány ingatlanhirdetési oldalt, de sehol nem láttuk meghirdetve a termálfürdőt, tehát lehet, hogy el akarják adni, de ezt eddig nem verték nagy dobra – szerk.)

Gelsei termálfürdőKorábban, amikor még az önkormányzaté volt az épület, akkor 940 millió forintért próbáltak túladni a fürdőn, de nem akadt vevő. A község régi terve, hogy legalább a tanuszodát megnyithassák a fürdőben, ami biztosítaná a helyi és környékbeli gyerekek úszásoktatását. Ezt a falu önerőből nem tudja megoldani, ezért próbáltak forrást szerezni hozzá, ennek érdekében már lényegében minden döntéshozónál lobbiztak, de nem jártak sikerrel.

Ami viszont pozitívum, hogy a gelseiek szépen karbantartják a létesítményt, nem hagyják leromlani az állagát. Gyakorlatilag ugyanúgy néz ki minden, mint az átadás után, azt leszámítva, hogy nincs víz a medencékben. Az MFB egyik embere egyszer kérdezte is, hogy mennyi idő lenne újra megnyitni a fürdőt, amire azt válaszolták neki, hogy két hét.

Gelse termálfürdő ZalaA Zalakarostól körülbelül 20 kilométerre található termálfürdőben összesen 7 fedett medence található. Ezek közé tartozik a már említett tanuszoda, de szauna és szolárium is működött a létesítményben. A korábbi vizsgálatok szerint a Gelsén feltörő víz enyhén szénsavas és a jódos termálvizek csoportjába sorolható. Az utolsó időszakban egy felnőtt, egész napos belépőjegy 2200 forintba, a nyugdíjas belépő 1600 forintba került, de 3 órás és 2 órás jegyeket is értékesítettek.

Gelse termálfürdőItt megnézhet egy korábbi videót az akkor még működő termálfürdőről: