• A budapesti fürdők közül elképesztően magas látogatószámot produkált tavaly a Széchenyi Gyógyfürdő.

  • Ugyanakkor 2016 nem a szezonális strandfürdők éve volt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Világgazdaság napilap számára adott néhány adatot a tavalyi évéről. Ebből kiderült, hogy 2016-ban több mint négymillió vendég kereste fel társaság által üzemeltetett fővárosi termálfürdőket. A forgalmon belül kettős a kép, hiszen a szezonális strandfürdők a kedvezőtlen nyári időjárás miatt a 2015-ös vendégszámuknak csak az 50-60 százalékát érték el.

Ráadásul szeptemberben be kellett zárni a Dagály Strandfürdőt, ami szintén negatívan befolyásolta a vendégszámot. A történelmi – fedett résszel rendelkező – fürdők forgalma viszont jelentősen, 10 százalékkal bővült. Ez pedig kompenzálta a strandfürdős kiesést, s összességében tavaly 3 százalékkal nőtt a fővárosi fürdők vendégszáma.

A látogatószám alapján így néz ki a fővárosi fürdők élbolya:

1. Széchenyi Gyógyfürdő – 1,5 millió vendég

2. Gellért Gyógyfürdő – 600 ezer vendég

3. Paskál Gyógy- és Strandfürdő – 170 ezer vendég

4. Dandár Gyógyfürdő – 140 ezer vendég

5. Király Fürdő – 90 ezer vendég

Széchenyi GyógyfürdőAz adatokból látszik, hogy mennyire kiemelkedően magas a Széchenyi Gyógyfürdő vendégszáma, több mint a dupláját érték el, mint a második helyen álló Gellért Gyógyfürdő. A Paskál Fürdő magas látogatószámában szerepet játszott, hogy tavaly új, fedett részleget adtak át, s immár egész éves nyitvatartással várják a vendégeket.

Néhány további érdekesség a fővárosi termálfürdőkről:

– A vendégek 10 százaléka érkezik beutalóval.

– A külföldi vendégszám különösen a Sziget Fesztivál alatt és az év végi ünnepi időszakban nagyon magas. Tavaly december 30-án közel 14 ezren keresték fel a fürdőket.

– A Széchenyi és a Gellért fürdőkben a napijegyet váltó vendégek 90 százaléka külföldi.

– A Budapestre érkező turisták 60 százaléka felkeresi valamelyik műemlék fürdőt.

– Amíg öt évvel ezelőtt még az 50 év felettiek adták a fürdők látogatóinak a döntő többségét, addig a tavalyi évre már sokkal kiegyenlítettebbé vált a korösszetétel, ugyanis egyre több fiatal látogatja a budapesti termálfürdőket.