• A régi kilátó már menthetetlen és a következő hetekben le kell bontani.

  • A tervek szerint még idén nyáron átadják az új kilátót.

A Zalakaros feletti domboldalon található egy népszerű, faszerkezetű kilátó, ami mellett egy borozó is működik. A kilátóból tiszta időben egészen a Kis-Balatonig ellátni. A kilátó egyébként közigazgatásilag már Zalamerenye területén található, a tulajdonosa a Zalaerdő Zrt., viszont az épület Zalakaros város kezelésében van.

A kilátót 2005-ben – a korábbi alapok megtartásával – átépítették, de már 2014-ben és 2015-ben látszódott, hogy a kilátó alsó részén a faszerkezet korhadásnak, gombásodásnak indult. A tartóoszlopok károsodása miatt faipari szakemberrel és statikussal is többször megvizsgáltatták a kilátót.

Sokáig úgy tűnt, hogy javítható az épület, azonban – mint a Zalai Hírlap cikkéből kiderül – a kilátót nem lehet javítani, elkerülhetetlen a lebontása. A kilátó egyébként már le van zárva a látogatók elől, s néhány héten belül meg is történik a bontása.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere arról beszélt a Zalai Hírlapnak, hogy a lebontott kilátó helyén az önkormányzat új kilátót fog építtetni. Erre még az idén sor kerül, várhatóan július elején már át is adják az új épületet.

Zalakarosi kilátóA kilátóról, illetve az onnan nyíló kilátásról itt talál egy 2012-es videót:

(a videót időközben törölték)