• Miskolc vezeti a vendégéjszakák száma alapján összeállított megyei listát.

  • Borsod-Abaúj-Zemplén többi települése közül sok vendéget vonzott tavaly Bogács, Mezőkövesd és Sárospatak is.

Borsod-Abaúj-Zemplén sem áll rosszul a termálfürdős kínálat terén. Elég csak Miskolc/Miskolctapolca fürdőire gondolni, vagy éppen a mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőre, a Bogácsi Gyógyfürdőre, hogy csak a nagyobbakat említsük. A megye 2021-ben 660 ezer vendégéjszakát produkált a kereskedelmi szálláshelyek tekintetében. A járvány előtti utolsó teljes évhez – 2019-hez – viszonyítva ez 60 százalékos teljesítményt jelent. Annak fényében nem is rossz, hogy a tavalyi esztendő első négy hónapja kiesett a turizmus számára és azért még májusban és júniusban is csak lassan éledt fel a vendégforgalom.

Az említett 660 ezer vendégéjszakaszám amúgy bő 300 ezerrel magasabb, mint amit Bács-Kiskun megye elért, viszont azért elmarad Hajdú-Bihar megye 818 ezres vendégéjszakaszámától.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye termálfürdővel rendelkező településeinek vendégforgalmi adatait megnézve látszik, hogy a megyeszékhely, Miskolc áll az élen. Miután Miskolctapolca nem önálló település, hanem városrész, ezért ennek az adatai nem különíthetők el. Azért persze az sejthető, hogy a város idegenforgalmának zömét a Barlangfürdőről, illetve újabban az Ellipsum Élményfürdőről ismert településrész adta. Egyébként a Miskolc által tavaly elért 271 ezer vendégéjszaka 30 ezres növekedést jelent a 2020-as adatokhoz képest.

A megyeszékhelyt Bogács, Mezőkövesd és Sárospatak követi a listánkon. Azt persze lényeges hangsúlyozni, hogy itt nem az egyes termálfürdők népszerűségéről, hanem az adott településen eltöltött vendégéjszakák számáról van szó. Ráadásul ezen belül is csak a kereskedelmi szálláshelyekről közöl adatokat a KSH. Egy-egy új szálláshely nyitása, vagy éppen zárva maradása jelentősen befolyásolhatja a vendégéjszakaszám alapján látható sorrendet.

Tiszaújváros kapcsán érdemes azt is megemlíteni, hogy bár van egy egész jó termálfürdőjük, viszont azért az általuk elért vendégéjszakák döntő részét nem annyira a fürdő, hanem a poliol gyár építése generálta. Ezt mutatja egyébként az is, hogy a 28 ezres vendégéjszakaszámukból 20 ezret a külföldi látogatók (vendégmunkások) adtak.

Miskolctapolca Barlangfürdő légi fotó

Legnépszerűbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei termálfürdős települések a teljes vendégforgalom* alapján – 2021 (kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma)

1. Miskolc 271.439
2. Bogács 70.921
3. Mezőkövesd 52.755
4. Sárospatak 40.679
5. Tiszaújváros 28.282

*Belföldi és külföldi vendégéjszakák együtt

Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján

Illusztráció: H. Szabó Sándor légi felvétele a Miskolctapolca Barlangfürdőről