• A jó hír az, hogy sikeres volt a fürdőfejlesztésre kiírt közbeszerzési eljárás.

  • A rossz hír pedig az, hogy némileg költségesebbnek ígérkezik a berettyóújfalui fürdő bővítése a korábban tervezettnél.

Még a nyáron írtunk arról, hogy már a küszöbön áll a berettyóújfalui Bihar Termálliget fejlesztése. A Hajdúszoboszlótól nagyjából 35 kilométerre található településen ugyanis augusztusban írták ki a fürdőfejlesztéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárást.

Még 2018-ban derült ki, hogy a termálfürdő fejlesztéséhez jelentős állami támogatást kaphat a város. Ez konkrétan 1,07 milliárd forintot jelent, amit a központi költségvetésből finanszíroznak. Ezt egészítette ki a város 190 millió forint önerővel, így összességében egy 1,26 milliárd forint értékű fürdőfejlesztést terveztek.

A fejlesztés keretében a meglévő uszodaépületet szeretnék felújítani. Ez magában foglalja a medencecsarnok felújítását, új gyógyvizes medencék építését, a földszinti öltözők korszerűsítését. Mindezek mellett egy wellness blokkal is bővítenék a medencecsarnokot, itt finn szauna, infraszauna, gőzkabin, sószoba, merülőmedence és zuhanyzó kerülne kialakításra. Mindezek révén 511 négyzetméterrel bővülne az uszodaépület jelenlegi alapterülete.

A jó hír az, hogy a közbeszerzési eljárást sikeresen lezajlott. A debreceni székhelyű Hunép Zrt. 1,63 milliárd forintért, a budapesti Mester-Építő Kft. 1,62 milliárd forintért vállalná a munkát. Utóbbit nyilvánították a közbeszerzési eljárás nyertesének.

Berettyóújfalu termálfürdő

Azonban feltételes közbeszerzésről van szó, ami azt jelenti, hogy a megbízó a szerződés megkötésének időpontjában még nem rendelkezik a beruházáshoz szükséges teljes forrással. Ahogy látható, a legkedvezőbb ajánlat és a korábban kalkulált költség között 361 millió forintnyi különbség van.

A megrendelőnek, azaz jelen esetben az önkormányzatnak a szerződés megkötése után 90 napja van arra, hogy biztosítsa a szükséges összeget. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi jelenti majd a megoldást, azaz az önerőt növelik-e meg a hiányzó forrás összegével, vagy pótlólagos állami támogatást kapnak.

A kivitelezőnek egyébként 14 hónapja lesz a beruházás megvalósítására, azaz leghamarabb 2021 első felében adhatják majd át a felújított és bővített fedett fürdőt.