• A hajdúszoboszlói fürdőkomplexum balneológia kategóriában nyerte el a Crystal Lotus díjat.

  • Ezzel a Hungarospa fürdőgyógyászat terén meglévő kiemelkedő szerepét ismerték el.

Még idén év elején rendezték meg a Kelet- és Közép-európai Vendéglátóipari és Balneológiai Konferenciát, aminek Ukrajna egyik legnevesebb üdülőhelye, Truszkavec adott otthont. A rendezvényen Ukrajna, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Magyarország részéről a fürdőgyógyászat, valamint a vendéglátás terén tevékenykedő szolgáltatók képviseltették magukat.

A konferencia célja az volt, hogy a térség turisztikai szolgáltatói közötti együttműködést fejlesszék. A résztvevők beszámoltak a szakterületükön felmerülő problémákról és megosztották egymással a hazai tapasztalataikat. Megvitatták a Kárpát-medence fejlődési lehetőségeit, ezen belül is kiemelt hangsúlyt kapott a balneológia területe.

Része volt a konferenciának az is, hogy több kategóriában, az adott szakterület kiemelkedő képviselőinek átadták a Crystal Lotus díjakat. A hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexumnak balneológia kategóriában ítélték oda az elismerést.

Hajdúszoboszló Hungarospa fürdőA februári díjátadón nem tudtak jelen lenni a Hungarospa képviselői, ezért november végén a díj alapítói személyesen hozták el Hajdúszoboszlóra az elismerést. A Crystal Lotus díjat Ivan Cegenko, az „Ukrajna integrációja az Európai Unióba Nemzetközi Központ” elnöke adta át a Hungarospa vezetőségének.

A várost és a fürdőt felkereső ukrán turisták száma amúgy is növekvő tendenciát mutatott az elmúlt években, a díj révén pedig tovább erősödhetnek a fürdőkomplexum pozíciói az ukrán turisztikai piacon.

Az elismerésről a Hajdúszoboszló Televízió is beszámolt, az erről készült videót itt tekinthetik meg: