• Már birtokba vehetik a vendégek a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát.

  • A hozzá tartozó, szintén felújított gyógykert már tavasz óta használható.

Tavaly ősszel kezdődött el a Zalakarosi Fürdő 1992-ben átadott gyógycentrumának teljes körű felújítása. Ennek során megőrizték a gyógycentrum épületének stílusjegyeit, de új tetőszerkezetet alakítottak ki, cserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, megújult a fogadótér, az épületgépészet, valamint a vizesblokkok is. Újdonságként pedig egy sós vizű medencét is építettek.

A munkák érintették az úgynevezett gyógykerti gyógyvizes medencét is, ami a szabadtéri részen található. Az ülőmedence új gépészeti berendezéseket kapott, valamint a teljes burkolata megújult, ahogy a kerítés és a térburkolat is, továbbá új pihenőbútorokat is kihelyeztek. A gyógykerti medence már április óta használható.

A gyógycentrum teljes felújítási költsége elérte a 800 millió forintot, aminek a döntő részét a most megnyitott fedett részleg tette ki. A kültéri medence modernizálása mintegy 80 millió forintba került. Mindezt a Zalakarosi Fürdő önerőből finanszírozta.

A gyógycentrum, illetve a gyógykert látogatásához a vendégeknek komplex belépőt kell váltaniuk. Ugyanakkor ez megéri, hiszen a fedett fürdőbe, a strandra és az élményfürdőbe is belépést biztosít. A gyógycentrum egész évben várja a látogatókat, a gyógykert szabadtéri medencéje pedig várhatóan november elejéig használható.

Zalakarosi Fürdő gyógycentrumFotó: MTI/Varga György