• Kap egy árnyékolót a kültéri kis gyógyvizes medence, amit a továbbiakban ősszel és akár télen is használhatnak a vendégek.

  • Gépészeti fejlesztést is terveznek idén, valamint egy korcsolyapályát is építenek.

Sokaknak a nyári balatoni üdülésük kapcsán lehet ismerős a Marcali Fürdő neve. A Somogy megyei kisváros, ugyanis a Balaton délnyugati partjától mindössze 14 kilométerre fekszik, így akár a hűvösebb nyári napokon is jó választás lehet a környéken pihenőknek.

A marcali termálfürdőt 2003-ban nyitották meg, 2009-ben adták át az egész évben üzemelő fedett részleget. A nyári szezonon kívül csak az utóbbi tart nyitva, ahol 25 méteres úszómedence, tanmedence, termálvizes medence és jacuzzi található. Mindezek mellett pedig gőzkabin és szauna is a vendégek rendelkezésére áll.

A helyi televízió friss beszámolója szerint idén fejlesztéseket is terveznek a termálfürdőben. A tulajdonos önkormányzattól kaptak 50 millió forintot a gépészeti berendezéseik felújítására, ami a vendégek számára nem látványos, de nagyon fontos beruházásnak számít.

Györkös Tamás, a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont igazgatója elmondta azt is, hogy a kültéri kis gyógymedence fölé egy napvitorlás ponyvát fognak szerelni. Szintén ehhez a medencéhez kapcsolódó újdonság, hogy nem zárnák be a strandszezon végén, hanem ősszel, vagy akár – ha lesz rá igény – egész télen is üzemeltetnék. Ez nagyon jó hír azoknak, akik a hideg időben is inkább a kültéri termálmedencéket szeretik, ráadásul növeli a téli kapacitást, hiszen a beltéri ülőmedence azért nem túl nagy.

Marcali fedett termálmedenceNagyobb fejlesztésekhez pályázati forrásra lenne szüksége a fürdőnek, keresik ezeket a lehetőségeket. Egyébként egy korábbi pályázat révén hamarosan egy négy évszakos korcsolyapályát építenek, ami új turisztikai attrakciót jelent a fürdőnek és a városnak is.

Érdemes megnézni a helyi televízió tudósítását, mert a fürdő igazgatója további érdekességeket is megemlít a létesítményről.