• Egy izlandi településen szó szerint igaz, hogy bárhol lefúrhatunk, termálvíz tör fel.

  • Hveragerdi a kertészek és a szabad vízi termálfürdőzést kedvelők mekkája.

Izland az észak-amerikai és az eurázsiai tektonikai lemez határán fekszik, ebből fakad a szigetországban tapasztalható geotermikus aktivitás. Ez nemcsak azt jelenti, hogy termálfürdők terén egész jól állnak, hanem azt is, hogy az energiaszükségletüket is 100 százalékban megújuló energiaforrásokból tudják fedezni. Nagyobb részt víz, kisebb részt a geotermikus hő biztosítja a 317 ezer lakosú Izland energiaigényét. Nem véletlen, hogy a Kék Lagúna termálfürdő (amiről már közöltünk egy fotósorozatot) is egy erőmű mellett fekszik.

Izland egyik különleges települése Hveragerdi, illetve egészen pontosan Hveragerði. A 2300 lakosú település Reykjavíktól 45 kilométerre található. Hveragerdi egy geotermikus mező kellős közepén fekszik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy lépten-nyomon hőforrások törnek fel.

Ezt ki is használják, az épületek fűtését teljes egészében megoldják a hőenergiából. Hveragerdi az ország éléskamrája is, ugyanis rengeteg, a lentihez hasonló üvegházat működtetnek a hőenergiának köszönhetően. A meglehetősen zord éghajlatú országnak kulcsfontosságúak az itt megtermelt zöldségek és gyümölcsök.

Hveragerdi termálA geotermikus aktivitás hátulütője, hogy gyakoriak a földrengések. Legutóbb 2008-ban volt egy jelentősebb – károkat is okozó – rengés. A táj viszont egészen elképesztő.

Hveragerdi termálHveragerdi termál

Hveragerdi termálA Hveragerdi feletti hegyoldalon feltörő természetes termálforrásokat a turisták is kihasználják. Legalábbis nyáron.

Hveragerdi termálHveragerdi termálHveragerdi termálHveragerdi termálHveragerdi termálFotók: Flickr/ Loïc Lagarde, Boreal Travel, Juan, Etienne.

A Google Street View-n is körül lehet nézni Hveragerdiben: