• Az ország minden részéről ajánlunk termálvizes strandokat.

  • Ezeken a helyeken meleg vizes medencékkel és 1500 és 2500 forint közötti felnőtt belépőárakkal várják a vendégeket.

Nyáron is ki lehet fogni hűvösebb napokat, ami bosszantó lehet azok számára, akik éppen valamilyen vízparti programot terveztek. Ráadásul ilyenkor azzal is számolni kell, hogy a folyók, tavak vize is lehűl és kell pár nap, amíg újra kellemes hőfokúak lesznek.

Már csak ezért is jó választásnak számítanak a termálvizes strandfürdők. Ezeken a helyeken egyszerre adott a szabadtéri fürdőzés lehetősége és attól sem kell tartani, hogy fázni fogunk a vízben. Egy termálmedencében azért egy borongósabb nyári napot is könnyű átvészelni.

Fürdőtippként összegyűjtöttünk néhány termálvizes strandot az ország minden részéről. Közös pontjuk, hogy kifejezetten olcsó belépőket kínálnak. Nyilván cserébe azért ne várjunk hatalmas fürdőkomplexumokat, de a maguk kategóriájában ezek tényleg jó kis fürdőnek számítanak.

Kabai Városi Gyógyfürdő
Sokat emlegetjük ezt a termálfürdőt, mert nagyon jó ár-érték arányú helynek számít. A település 20 kilométerre fekszik Hajdúszoboszlótól és a fürdőjük egész évben nyitva tart. A medencekínálatuk így nyáron teljes, ami két gyógyvizes medencét, úszómedencét, gyermekmedencét jelent. A felnőtt napijegy 2000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1500 forint, gyerekeknek 1200 forint. A helyi lakosoknak jelentős árengedményt is biztosítanak. Érdemes tudni, hogy az idei strandok éjszakájára is esti programmal készül a gyógyfürdő.

Kaba gyógyfürdő gyógymedence

Mezőberényi Kálmán Fürdő
A Békéscsabától északra 22 kilométerre fekvő település termálfürdője a nyári szezon idején látogatható. Négy medencével és minősített gyógyvízzel állnak a fürdőzők rendelkezésére. Ez az összeállításunk legolcsóbb fürdője, hiszen a teljes árú napijegy mindössze 1500 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 forint, gyerekeknek 600 forint.

Mezőberényi Kálmán Fürdő

Tiszaföldvári Strandfürdő
Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Martfű szomszédságában találjuk Tiszaföldvárt, ahol érdemes felkeresni az egész évben üzemelő termálstrandot. A nyári kínálatuk négy termálmedencéből, úszómedencéből, pancsolómedencéből áll és nemrég megnyitották a kempingjüket is. A belépők árai barátiak, a teljes árú jegy 2200 forintba, nyugdíjasoknak 2000 forintba, gyerekeknek 1800 forintba kerül. A helybéli lakosokat pedig kedvezménnyel várják. Egyébként egész sok nyári programot is kínálnak.

Tiszaföldvár gyógyvizes termálfürdő

Tiszaörsi Termálfürdő
Nagy múltra visszatekintő (az 1930-as évek óta üzemel) fürdővel büszkélkedhet Tiszaörs. Három medencéjük van és a vizük hivatalosan is gyógyvíznek számít. Itt tör fel az ország egyik legmagasabb brómtartalmú termálvize. Ami pedig a belépőárakat illeti, a felnőtt napijegy 2500 forint, a diák és nyugdíjas belépő 2200 forint.

Tiszaörsi Termálfürdő élménymedence

Borgátai Termálfürdő
A Sárvár közelében található Borgáta fürdőjét nemrég már emlegettük. Itt ülőmedencék, sportmedence, élménymedence és gyermekpancsoló közül választhatunk. Dunántúli viszonylatban nagyon jók az áraik. A felnőtt napijegy 2500 forint, nyugdíjasoknak 2200 forint, gyerekeknek 1300 forint. Zárás előtt 3 órával olcsóbb belépőket is vásárolhatunk.

Borgáta Termálfürdő termálmedencéi

Tapolcai Termálstrand
A Veszprém megyei, a Balaton közelében található Tapolcáról van szó. Az itteni, szezonálisan üzemelő termálfürdőt akár a tónál nyaralóknak is érdemes kipróbálniuk. Csúszdamedence, meleg vizes ülőmedence, úszómedence (jacuzzis és sodrófolyós résszel), pancsoló- és gyerekmedence várja a fürdőzőket. Felnőtt napijegy 2400 forint, nyugdíjasoknak 1600 forint, 14 év feletti diákoknak 1700 forint, 4-14 éveseknek 1200 forint, de a tapolcai lakosoknak kedvezményt is biztosítanak.

Tapolcai Termálstrand

Amennyiben Budapest közelében keres olcsó gyógyvizes fürdőket, akkor itt talál néhány tippet.