Fürdős programok és akciók december 4. és 9. között.

  • Nagyon elfoglalt lesz ezen a hétvégén a Mikulás, mert több fürdőbe is ellátogat, ráadásul az ország minden táján találkozhatunk vele.

  • Sok helyen éjszakai fürdőzést is rendeznek.

Debrecen: december 8-án (szombaton) éjszakai fürdőzést tartanak az Aquaticum mediterrán élményfürdőben. A program 19 órakor kezdődik, a medencéket pedig csak fél 1-kor zárják. A fürdőzésre a belépő 1700 forintba kerül, de akiknek van érvényes napijegyük, azok 1000 forintért meghosszabbíthatják a tartózkodásukat. Ezen az estén nyitva lesz a szaunacentrum is, ahová 500 forintos kiegészítő jeggyel lehet majd belépni.

Igal: Mikulás Party lesz december 8-án az Igali Gyógyfürdőben. Ezen a napon a 10 év alattiak számára ingyenes a belépés, és 11-16 óra között játszóházzal várják a fiatal fürdővendégeket. A télapó és a krampusza 14 órakor teszi tiszteletét a fürdőben. A felnőttek mindeközben aquafitnesszen és szaunaszeánszokon is részt vehetnek.

Kecskemét: december 7-én (pénteken) éjszakai fürdőzést tartanak a Kecskeméti Fürdőben. A vendégeket retro slágerekkel várják 21 órától, a medencéket 00:30-kor zárják. Az esti belépőjegy 14 év felettieknek 1300 forintba kerül, de külön díj ellenében a szaunavilág szolgáltatásait is lehet majd használni.

Komárom: december 8-án éjszakai fürdőzést rendeznek a Brigetio Gyógyfürdőben. 20:30-tól éjfélig tart az esti program és három alkalommal szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek. Az esti fürdőbelépő 1500 forintba, a szaunába is érvényes jegy 2000 forintba kerül. A szaunaszeánszokra alkalmanként 350 forint a belépő.

Lenti: december 8-án a Lenti Termálfürdőbe is ellátogat a Mikulás. Déltől a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat és vetélkedőket tartanak. A felnőttek pedig szaunaszeánszokon és aquafitnesszen kapcsolódhatnak ki. 20 óra és éjfél között éjszakai fürdőzést rendeznek, ahol szintén lesznek szaunaszeánszok és aquafitnesz, de hastáncos és tűzzsonglőr is fellép. A programról további információkat talál a fürdő honlapján.

Makó: most szombaton, azaz december 8-án Mikulás Partyt rendeznek a Hagymatikum fürdőben. 13 és 19 óra között kreatív sarokkal, gyermekmegőrzővel, gyerekkoncerttel és zenés kívánságműsorral várják az érdeklődőket.

Miskolctapolca: szombatra (december 8.) napközbeni és esti programmal is készül a Barlangfürdő. A gyerekek délután találkozhatnak a Mikulással és különféle játékos programokon is részt vehetnek, 18 órától pedig Buborékparty is lesz. Ezen a napon a 14 év alattiak 2100 forint helyett 1050 forintért válthatnak belépőt. 20 órától pedig zenés éjszakai fürdőzés veszi kezdetét, ami egészen éjfélig fog tartani. Az esti belépő 2000 forint, de a napijegyes vendégek maradhatnak az éjszakai fürdőzésen is.

Sárvár: „Mikulás after pary” lesz december 7-én (pénteken) a sárvári fürdőben. A szauna éjjel 1-ig, a fürdő pedig éjjel 2-ig lesz nyitva. A 19 órától váltható belépőjegy ára 1900 forint, a szaunavilágba szóló jegy pedig további 700 forintba kerül.

Siófok: Mikulás napot rendeznek a Galerius Fürdőben december 8-án. 11 és 19 óra között animációs programokkal várják a gyerekeket az első emeleti játszóházban, 14 órától kezdődően pedig vízi vetélkedő is lesz.

Zalakaros: a Zalakarosi Fürdő mindig nagyon odateszi magát a programok terén, így nem meglepő, hogy a Mikulás sem jelent ez alól kivételt. A hétvége mindkét napján, azaz december 8-án és 9-én is lesznek fürdős programjaik.