Fürdős programok és akciók június 4. és 10. között.

  • Több fürdő is készül valamilyen programmal a pünkösdi hosszú hétvégére.

  • Gyerekprogramoktól kezdve a szaunaszeánszokon át a Korda György, Balázs Klári koncertig egész széles a választék.

Berekfürdő: erre a hétre is szaunaszeánszokkal készül a berekfürdői termálfürdő. Szombaton és vasárnap is 15 órakor, illetve 16 órakor kezdődnek a szaunaprogramok. A részvételi díj 500 forint.

Bükfürdő-Sárvár-Zalakaros: közös akciót hirdetett a Bükfürdő Thermal & Spa, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a Zalakarosi Fürdő. Akik a nyár folyamán Bükfürdőn és Sárváron napijegyet szaunahasználattal, illetve Zalakaroson komplex napijegyet vásárolnak és összegyűjtik az ezekért járó pecséteket, azok szeptember elsejétől egy alkalommal féláron válthatnak napijegyet. A gyűjtési időszak augusztus 31-ig tart, a beváltási időszak pedig szeptember 1. és december 23. között. Utóbbi alól az október 23. és november 3. közötti napok kivételt jelentenek.

Cserkeszőlő: Leszállás Párizsban címmel színházi előadást tartanak június 8-án a Cserkeszőlői Fürdőben. A program 21:30-kor kezdődik, a 2500 forintba kerülő belépők az előadás napján 21 órától vásárolhatók meg a fürdő pénztárában. Az előadáson olyan ismert színészek lépnek fel, mint Bozsó Péter, Baronits Gábor, Fodor Zsóka, Köllő Babett, Deutsch Anita és Mádi Piroska. A programról további információkat olvashat a fürdő honlapján. A belépőjegy ellenében a vendégek éjszakai fürdőzésen is részt vehetnek.

Debrecen: június 8-án pünkösdi Aqua Manó Party lesz az Aquaticum mediterrán élményfürdőben. 14 órától vízi vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal, vízi zumbával várják az érdeklődőket.

Hajdúszoboszló: az előttünk álló hosszú hétvége mindhárom napján programokkal várja vendégeit a Hungarospa fürdőkomplexum. Ezek közé tartozik a vízi torna, a gyerekeknek szóló Miki Mini Party, szaunaszeánszok és Koroknai Árpád énekes fellépése.

Igal: pünkösdi programokat tartanak az Igali Gyógyfürdőben. Szombaton aquafitnesszel és retró discóval várják a vendégeket, 16 órától pedig Kovács Kati ad koncertet a szabadtéri gyógymedencénél. Vasárnap 10 éves kor alatt ingyenes lesz a belépés, délután zenés fürdőzést tartanak, 16 órától Korda György és Balázs Klári lép fel. Pünkösdhétfőn is lesz zenés aquafitnesz, valamint egy családi vetélkedő keretében megválasztják a gyógyfürdő pünkösdi királyát.

Igal Korda György Balázs KláriMezőkövesd: a nyár utolsó napjáig érvényes a Zsóry Fürdő akciója. Ennek keretében szerdánként 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg az élményfürdőbe és/vagy szaunavilágba szóló kiegészítő belépők.

Miskolctapolca: június 9-én pünkösdi fürdőzés lesz a Barlangfürdőben. A vendégeket ugrálóvárral, egész napos zenés fürdőzéssel és habpartyval várják. Az Aquaterápia egy külön csomagajánlattal készül: a 30 perces sószoba és a 20 perces olajos masszázs 2200 forintért vehető igénybe.

Tiszakécske: a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben már pénteken elkezdődnek a pünkösdi programok. Sorversenyeket, vízi vetélkedőket, póni lovaglást, bűvész-show-t, kézműves foglalkozásokat is tartanak a hosszú hétvégén.

Zalakaros: június 8-10. között pünkösdi játékkavalkád lesz a Zalakarosi Fürdőben. Ez a következő programokat takarja:

Szombat
10:00-10:30 – Zenés-labdás torna
10:30-11:00 – Aquafitnesz
11:00-12:00 – Kreatív kuckó, állatos könyvjelzők
13:00-14:00 – Csocsó party
14:30-15:00 – Hullám salsa
15:30-16:00 – Aqua Fitt-Mix
16:00-16:30 – Gyerek vízi disco

Vasárnap
10:00-10:30 – Pünkösdi kvíz
10:30-11:00 – Aquafitnesz
11:00-12:00 – Vízi fánk csata
13:00-14:00 – Csevegő gyerekszáj
14:30-15:00 – Hullám salsa
15:30-16:00 – Aqua Fitt-Mix
16:00-16:30 – Vízi gyerek disco

Hétfő
10:00-10:30 – Memória játék
10:30-11:00 – Aquafitnesz
11:00-12:00 – Pünkösdi kreatív
13:00-14:00 – Csúszda verseny
14:30-15:00 – Hullám salsa
15:30-16:00 – Aqua Fitt-Mix
16:00-16:30 – Vízi gyerek disco