• Lassan már a nyár végéhez közeledünk, de a hazai fürdők még mindig nem fogytak ki a programokból.

  • Többek között családi nap, autós bemutatók és éjszakai fürdőzések is lesznek ezen a héten.

Bükfürdő: augusztus 14-én (vasárnap) 17 órakor a Princess vonós trió fog fellépni a Bükfürdő Thermal & Spában. A koncertet a fürdővendégek külön díj nélkül nézhetik meg.

Eger: ezen a pénteken és szombaton sem maradnak éjszakai fürdőzés nélkül az Egri Termálfürdő vendégei. Ahogy az megszokott, ismét extra programmal színesítik az esti fürdőzést. Pénteken medencés mozizás lesz, a Csillag születik című filmet vetítik, szombat estére pedig zenés műsorral készülnek.

Hajdúböszörmény: fürdőbál lesz augusztus 13-án a Bocskai Gyógyfürdőben. 21 órától kezdődően zenés éjszakai fürdőzést tartanak, amire a belépőjegy 2500 forintba kerül.

Hajdúnánás: augusztus 14-én családi napot rendeznek a Hajdúnánási Gyógyfürdőben. Ennek keretében ugrálóvárral, bohóccal, csillámtetoválással és csúszdaversennyel is várják a fürdőzőket.

Igal: Mustang autós találkozó lesz augusztus 14-én, vasárnap az Igali Gyógyfürdőben. Ebből az alkalomból egy játékot is szerveznek: a szerencsések egy élményautózáson vehetnek részt a délután folyamán, egyvalaki pedig vezetheti is az egyik Mustangot.

Kecskemét: most pénteken, azaz augusztus 12-én éjszakai fürdőzés lesz a Kecskeméti Fürdőben. Kapunyitásra 21 órakor kerül sor, a medencéket pedig majd csak éjjel fél 1-kor zárják. Az éjszakai fürdőzéshez a Gong FM biztosítja a zenét. Az éjszakai belépőjegy 2500 forintba kerül.

Miskolctapolca: augusztus 13-án Ellipsum Garden néven egész napos programokkal várja vendégeit az Ellipsum Élményfürdő az Aradi sétányon. Gasztronómiai programok, villanyautós találkozó, bábszínház szórakoztatja az érdeklődőket. 20 órakor pedig zenés éjszakai fürdőzés veszi kezdetét az élményfürdőben.

Sárvár: szombatra és vasárnapra gyermekprogramokkal készül a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A játszóházban és a játszókertben rendezett programok közé tartozik majd az ébresztő torna, kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek, vízi játékok és minidisco.

Szigetvár: augusztus 13-án éjszakai fürdőzést tartanak a Szigetvári Gyógyfürdőben. A program 21 órától éjjel 1-ig tart. Az esti jegy 2000 forintba, Szigetvár kártyával 1200 forintba kerül.

Zalaszentgrót: augusztus 13-án (szombaton) off road autók bemutatójával várja vendégeit a Zalaszentgróti Termálfürdő. A gyerekek örömére 15 órától zenés, interaktív bohócműsort is tartanak.