Fürdős akciók és programok május 15. és 21. között.

  • Némelyik termálfürdő sztárvendégekkel készül a pünkösdi hosszú hétvégére, de éjszakai fürdőzésből sem lesz hiány a következő napokban.

  • Jóárasított belépőket kínálnak egyes napokon a tiszakécskei és a zalaszentgróti fürdőkben.

Cserkeszőlő: a pünkösdi hosszú hétvégén különféle programokkal várják a cserkeszőlői termálfürdőbe érkező vendégeket. Mindhárom nap – azaz május 19-én, 20-án és 21-én – 14, 16 és 18 órakor vízi aerobikon vehetnek részt az érdeklődők. Szintén mindhárom nap 15 órától szaunaszeánszokat is tartanak. Szombaton 21 órától éjszakai fürdőzés veszi kezdetét, 21:30-tól pedig operett nagykoncertet tartanak a fürdő nagyszínpadán. (Utóbbiról további információkat talál a termálfürdő honlapján).

Győr: május 18-án (pénteken) medencés kerti party néven lesz éjszakai fürdőzés a Rába Quelle fürdőben. 21 és 24 óra között meglepetés vendég is érkezik a létesítménybe, 22 és 23 órakor pedig szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek. Jegyvásárlásra a helyszínen lesz lehetőség az éjszakai fürdőzés napján 20:20-tól. Az esti fürdőbelépő 2350 forintba kerül, a szaunába is érvényes jegy ára 3050 forint.

Hajdúszoboszló: május 25-ig még érvényes a Hungarospa strandfürdőhöz tartozó aquapark előszezoni akciója. Ennek keretében a 2 órás belépőt vásároló vendégek 4 órán keresztül élvezhetik a csúszdapark szolgáltatásait. Az aquapark az előszezonban csak jó időben, szombaton és vasárnap 12 és 16 óra között tart nyitva.

Igal: a hosszú hétvégéken általában odateszi magát a programkínálat terén az Igali Gyógyfürdő, s ez nem lesz másként pünkösdkor sem. Szombat délután Weisz Viktor és az Irigy hónaljmirigy lép fel a külső termálmedencénél. Vasárnap 16 órától pedig Korda György és Balázs Klári ad koncertet. Hétfőn – jó idő esetén – pünkösdi királyválasztás néven tartanak családi vetélkedőt. A pünkösdi hétvégén – a 33 méteres úszómedence kivételével – már a fürdő összes medencéje használható lesz, ebbe beleértve az óriáscsúszdát is.

Makó: a „Helló nyár” nevű országos akció keretében május 15-től szeptember 30-ig egy speciális kombinált belépőjegyet kínálnak a Makóra érkező vendégeknek. A 3900 forintba kerülő jegy a Hagyamtikumba szóló egész napos belépőt, valamint a Maros Kalandpark felnőtt ügyességi pályáját, a canopy, az inga hinta, valamint a lombkorona sétány használatát tartalmazza. A „Helló nyár” belépő az első helyszínen történő beváltást követően 3 napig használható fel.

Sárvár: május 18-án (pénteken) zenés éjszakai fürdőzést tartanak a sárvári termálfürdőben. Az esti program 19 órakor kezdődik, a szaunavilág éjjel 1-ig, a fürdő éjjel 2-ig tart nyitva. 22 órától Pál Dénes ad koncertet. Az esti fürdőbelépő ára 1900 forint, a szaunába is érvényes kiegészítő jegy pedig 700 forintba kerül.

Tiszakécske: május 30-ig érvényes, azaz már csak három alkalommal tartják meg a „Termál Szerda” akciót a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. Ennek keretében szerdánként 1200 forintba kerül az egész napra érvényes fürdőbelépő és az ételek árából is jelentős kedvezményt biztosítanak. Május 19-én (szombaton) bőrápoló szauna délutánt tartanak a fürdő szaunavilágában, a felöntések 15, 16 és 17 órakor kezdődnek.

Zalaszentgrót: keddenként és szerdánként előszezoni akció érvényes a Zalaszentgróti Termálfürdőben. Keddenként a nyugdíjas vendégek számára biztosítanak 20 százalékos kedvezményt a jegyárakból. Szerdánként pedig a családi belépőket (2 felnőtt, 2 gyerek) kínálják 30 százalékkal olcsóbban. A kedvezmények májusban és szeptemberben vehetők igénybe. Ezen felül az egész szezonban érvényes a fürdő névnapi és születésnapi kedvezménye. A névnapjukat ünneplő vendégek 30 százalékos, a születésnaposok 50 százalékos kedvezményben részesülnek.