• Egerszalóknak és környékének akad néhány olyan tulajdonsága, ami miatt kifejezetten kedvelt úti célnak számít.

  • Összegyűjtöttük, hogy sokan miért járnak évről évre vissza az üdülőhelyre.

Egerszalók viszonylag rövid idő alatt vált az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjává. Bár sokan már évtizedek óta látogatták a vadregényes fürdője miatt, de igazából új korszakot a Saliris Resort fürdőkomplexum 2007-es megnyitása hozott a település életében.

Miért szeretik sokan ezt a Heves megyei, Eger közelében fekvő üdülőhelyet? Összegyűjtöttük, hogy mi lehet ennek az oka.

1. Páratlanul széles fürdőkínálat. Sok olyan település van, ahol termálfürdő működik, de arra már kevés példa akad, hogy néhány kilométeres körzeten belül olyan széles fürdőkínálattal találkozzunk, mint Egerszalókon. Ráadásul nem pusztán „darabra” van sok fürdő, hanem meglehetősen sokrétű a kínálat.

Egerszalókon ott a hatalmas, 17 medencés Saliris Resort, mellette találunk egy kisebb, de nagyon hangulatos szabadtéri termálstrandot, a Nosztalgia Strandfürdőt. Egerszalóktól Demjén mindössze 5 kilométer, ahol klasszikus termálfürdő, különleges barlangfürdő és egy tófürdő jelenti a választékot. Egerszalókról csak 9 kilométert kell utaznunk Egerbe, ahol termálfürdőt és egy patinás törökfürdőt is kipróbálhatunk.

Egerszalók termálfürdő2. Gyógyulási lehetőségek. Az 1990-es évek elején bevizsgáltatták a 30 évvel korábban – egy olajkutatás révén – feltört termálvizet. Akkor még nem létezett a ma ismert fürdő, ezért a vizet az egri kórházba szállították, ahol mozgásszervi betegeken tesztelték a hatását. Az eredmények olyannyira meggyőzőek voltak, hogy a víz már 1992-ben hivatalosan is gyógyvíz minősítést kapott.

A kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz elsősorban gyulladásos és kopásos ízületi betegségek, műtéti utókezelés, nőgyógyászati gyulladások esetén ajánlott, de enyhíti az ekcémás, pikkelysömörös panaszokat is.

Érdemes azt is tudni, hogy Demjénben és Egerben is minősített gyógyvíz várja a fürdőzőket, így egy üdülés során akár többféle vizet is kipróbálhatunk. Sőt, a szén-dioxidos gyógygázfürdőjéről ismert Mátraderecske sincs messze Egerszalóktól, mindössze 30 kilométert kell autóznunk az érrendszeri betegségekre nagyon jó hatású mofettafürdőig.

Egerszalók Saliris Resort fürdő3. Nyugodt, egészséges természeti környezet. A gyógyvizek már önmagukban nagyon hatékonyak, de nem szabad lebecsülni a természeti környezetet, ami kedvezően hat a vegetatív idegrendszerre, így közvetve az egészségünkre is. A hazai fürdőhelyek közül több is kimondottan szép helyen található, de Egerszalók talán ezek közül is kiemelkedik. A Bükk és a Mátra között, a Laskó-patak völgyében, erdős vidéken fekszik az üdülőhely. A környék kirándulási lehetőségekben is bővelkedik. Egyébként 2016 óta az egerszalóki fürdő és környéke gyógyhelynek számít, ami a nyugodt és tiszta környezetre egyfajta minőségi garanciát is jelent.

Egerszalóki üdülés4. Szinte mindenkinek ajánlható. Az a jó Egerszalókban, hogy a fiatalok, a kisgyerekes családok és a nyugdíjasok egyaránt megtalálják itt a számításukat. Kifejezetten gyógyvizes fürdőzésre vágyik? Ott vannak a Saliris Resort gyógymedencéi, vagy a Nosztalgia Strandfürdő. Inkább vizes élményeket keres? A Saliris Resort élménymedencéiben, vagy a különleges demjéni Cascade Barlangfürdőben nem fog csalódni. Kisgyerekkel utazik? Gyermek- és pancsolómedencéket is talál az egerszalóki és demjéni fürdőben. Nem csak fürödne, hanem várost látogatna? Egy ugrás Eger, ahol ott a vár, vármúzeum, bazilika…

Egerszalók Saliris Resort termálfürdő5. Árak terén is széles a választék. Az egerszalóki fürdőben és a demjéni barlangfürdőben viszonylag magasabbak a jegyárak, de ez értékarányos a kínált szolgáltatással. Akik olcsóbb fürdőt keresnek, azokat pedig kedvező árakkal várja a Nosztalgia Strandfürdő, de említhetjük Demjénben a termálfürdőt is, valamint még az Egri Termálfürdő is az olcsóbbak közé tartozik.

Egerszalók Nosztalgia Strandfürdő+ 1 tipp: menjünk még tavasszal! Egerszalók és környéke alapvetően a hazai turisták körében kedvelt. Emiatt a vendégforgalom egy jelentős része a nyárra koncentrálódik. Akik szeretik a kicsit nyugisabb időszakokat, azoknak érdemes még a tavaszi hónapokat kihasználniuk egy egerszalóki pihenésre. Ilyenkor még nincs nagy tömeg, sem a településeken, sem a fürdőkben, viszont a szolgáltatások többsége ugyanúgy a rendelkezésünkre áll, mint nyáron.

Van két egerszalóki szállástippünk is:

Temes Vendégház
Egerszalók, Kossuth Lajos út. 76.
Telefonszám: +3630-437-0267
Ide kattintva megnézheti a vendégház honlapját!

Villa Cuvée
Egerszalók, Fenyves utca 3-9.
Szobafoglalás (hétfőtől péntekig, 8:00-16:30): +36-21-3500-222
Itt találja a Villa Cuvée honlapját!