-
A tavalyi év során a társadalombiztosítás csaknem 851 ezer alkalommal biztosított normatív támogatást „gyógyvizes medencefürdő” kezeléshez.
-
A támogatott szolgáltatások között a gyógymasszázs is rendkívül népszerű volt, miközben a gyógyvizes kádfürdő továbbra is a legritkábban igénybe vett kezelések közé tartozott.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával – orvosi javaslat alapján – évente két alkalommal vehető igénybe egy-egy 15 kezelésből álló fürdőkúra (bizonyos esetekben ez hosszabb is lehet). Fontos azonban tudni, hogy ez nem jelent teljesen ingyenes fürdőlátogatást vagy kezeléseket – kivéve a gyermekek gyógyúszását –, mivel a pácienseknek meghatározott önrészt kell fizetniük. Ennek ellenére még így is kedvező lehetőséget kínál a fürdőkezelések támogatott igénybevételére.
A NEAK éves statisztikái alapján megvizsgáltuk, hogy 2025-ben mely támogatott fürdőkezelések voltak a legkeresettebbek. Ennek során az országos, körzeti és helyi besorolású fürdők adatait összesítettük a normatív támogatású kezelések esetében.
Ahogy a cikk végén található táblázat is mutatja, két kezeléstípus kiemelkedik a mezőnyből. A legtöbben a gyógyvizes medencefürdőt és az orvosi gyógymasszázst vették igénybe társadalombiztosítási támogatással. Előbbi gyakorlatilag egy kedvezményes belépőként működik, ami jól magyarázza a népszerűségét. Ez még annak ellenére is kedvelt, hogy a NEAK által támogatott belépők sok helyen bizonyos korlátozásokhoz kötöttek – például időben (2-3 órás tartózkodás), vagy csak meghatározott medencék használatára érvényesek. Az orvosi gyógymasszázs pedig nemcsak kellemes élményt nyújt, hanem számos egészségügyi panasz kezelése során is hatékony lehet, így a népszerűsége szintén érthető.
A harmadik leggyakrabban választott kezelés a víz alatti csoportos gyógytorna volt, amely sok esetben hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a szárazföldön végzett változata. Ezt követte az iszappakolás, a súlyfürdő, a víz alatti vízsugármasszázs, a komplex fürdőgyógyászati ellátás, a 18 év alattiak gyógyúszása, a szénsavas kádfürdő, a szén-dioxid gyógygázfürdő, valamint a gyógyvizes kádfürdő.
Az utóbbi két kezelés iránt jóval kisebb volt az érdeklődés. A szén-dioxidos fürdő esetében ennek oka, hogy a NEAK kizárólag a két természetes gázfeltörési helyen – Mátraderecskén és Parádfürdőn – nyújt hozzá támogatást. A gyógyvizes kádfürdőt pedig csak speciális esetekben, például kiterjedt bőrbetegségek esetén írják fel, a medencefürdő alternatívájaként.

A NEAK által normatív módon támogatott fürdőgyógyászati kezelések darabszámai 2025-ben
| Gyógyvizes medencefürdő | 851.041 |
| Orvosi gyógymasszázs | 791.500 |
| Víz alatti csoportos gyógytorna | 416.280 |
| Iszappakolás | 279.876 |
| Súlyfürdő | 227.080 |
| Víz alatti vízsugármasszázs | 219.956 |
| Komplex fürdőgyógyászati ellátás | 186.894 |
| 18 év alattiak csoportos gyógyúszása | 93.226 |
| Szénsavas kádfürdő | 54.315 |
| Szén-dioxid gyógygázfürdő | 12.466 |
| Gyógyvizes kádfürdő | 2671 |
Korábban megkerestük a NEAK-ot azzal a kérdéssel, hogy várható-e a fürdőkezelésekhez kapcsolódó támogatások emelése. A válaszukat itt olvashatja el.
Illusztráció: Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő



