• Macerásnak tűnhet, pedig hasznos felkeresni a gyógyfürdő szakorvosát, ráadásul még spórolhatunk is vele.

  • Egyes betegségeknél pedig erősen ajánlott az előzetes orvosi vizsgálat.

Fürdőmestere is válogatja, de általában azért a kisgyerekeket ki szokták küldeni a gyógyvizes medencékből. Más esetben azonban nem lehet elvárni, hogy az ellenjavallatra vonatkozó szabályokat betartassák a gyógyfürdő munkatársai. Nyilván egy felnőttet nem fog kicibálni a vízből az úszómester csak azért, mert előzetesen nem konzultált szakorvossal, az ő betegségénél ellenjavallt a gyógyvíz, vagy éppen túl hosszú időt tölt a medencében.

Egy-egy gyógyfürdős kúra előtt tehát nem kötelező a szakorvosi konzultáció, de ajánlott, illetve praktikus is lehet. A nagyobb gyógyfürdőkben munkanapokon szinte folyamatosan elérhető a szakorvosi rendelés. Aki valamilyen betegségét kúrálná, esetleg van valamilyen meglévő egészségügyi problémája, annak érdemes lehet ezt felkeresni.

Az adott fürdő orvosa kikérdezi a panaszairól és ez alapján javaslatot tehet arra, hogy milyen kezeléseket vegyen, vagy éppen ne vegyen igénybe. A gyógyvizes medencék esetében elmondja, hogy mennyi ideig, valamint hogyan fürdőzzön és ennek kapcsán tippeket is adhat.

Utóbbira egy példa: térdízületi betegségeknél azt szokták javasolni egyes orvosok, hogy a beteg ne csak üldögéljen a gyógyvízben, hanem időnként sétáljon is egyet a gyógyvizes medencében…

A fürdőorvos felkeresésének a praktikus oldala pedig az, hogy a fürdőbelépőt, illetve egyes kezeléseket társadalombiztosítási támogatással is felírhat. Így ezeknél nem teljes árat, hanem csak önrészt kell fizetni. Némely kezelések – például a súlyfürdő, víz alatti vízsugármasszázs – pedig amúgy is csak szakorvosi javaslatra vehetők igénybe.

Berekfürdő gyógyvizes medenceA szakirodalom megemlít olyan betegségeket, amikor ha nem is kifejezetten tilos, de mérlegelést igényelhet egy gyógyfürdős kúra elkezdése. Ezeknél még inkább ajánlott lehet felkeresni a gyógyfürdőben dolgozó szakorvost.

Ebbe a körbe tartoznak egyes szív-és érrendszeri betegségek, a magas és a nagyon alacsony vérnyomás, a mérsékeltebb tüdőtágulás, az idült hörghurut, a hörgőtágulat. Illetve a kockázati tényezők közé tartozik a magas életkor is.

Illusztráció: gyógyvizes medence Berekfürdőn