-
Nagyon jó hatású, kedvelt és kellemes kezelésnek számít a számos gyógyfürdőben is elérhető orvosi gyógymasszázs.
-
Egyes esetekben azonban ellenjavallt a kezelés.
A fürdők kedvelt wellness és gyógyászati szolgáltatásai közé tartoznak a különféle masszázsok, mint például a svédmasszázs. Ezen belül, azokon a helyeken, ahol az egészségbiztosító által támogatott fürdőgyógyászati kezeléseket is kínálják, általában elérhető az úgynevezett orvosi gyógymasszázs is.
Az elnevezés kissé félreérthető, hiszen ebben az esetben nem a doktor masszírozza a beteget, hanem szakorvosi javaslat alapján végzik a kezelést. Talán az „orvos által javasolt masszázs” lehetne a pontosabb elnevezést, magát a kezelést ugyanis természetesen gyógymasszőr képesítésű szakember végzi.
Az orvosok jellemzően hátfájás, derékfájás esetén írják fel a gyógymasszázst. Az okok között lehetnek ízületi problémák, egyes gerincbetegségek, műtéteket, sérüléseket követő utókezelések. A masszázs hatására javul a szövetek, az izmok vérellátása, de a kezelés kedvező hatást gyakorol a vegetatív idegrendszerre is.
A jelenleg hatályos, orvosi gyógymasszázsra vonatkozó rendelet hat olyan esetet említ meg, amikor ellenjavallt a gyógymasszázs. Ezek a következők:
-
Lázas megbetegedések.
-
Bármely szerv vagy szervrendszer heveny gyulladása.
-
Csont-, ízületi, izomsérülések, rándulások, ficamok heveny szakasza.
-
Trombózis, felületi vénák gyulladásos megbetegedése.
-
Vérzékenységgel járó betegségek.
-
Leromlott, legyengült állapot.
A szabály az, hogy amennyiben a gyógymasszőr a fentiek valamelyikét, vagy valamelyiknek a gyanúját tapasztalja, akkor erről értesítenie kell a fürdő szakorvosát. Ezt követően a doktornak kell eldöntenie, hogy ennek ellenére elvégezhető-e a kezelés.