• Érdemes ezt a két tanácsot megfogadniuk azoknak, akik gyógyfürdőbe járnak.

  • Ezek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fürdőkúra kedvező hatásai érvényesüljenek.

A gyógyfürdők látogatásának számos olyan egészségügyi panasz esetén lehet kedvező hatása, amelyek az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbak. Itt elég csak a mozgásszervi, reumatológiai betegségekre gondolni. Azonban a szenior korosztálynak ezzel együtt óvatosabbnak is kell lennie a gyógyfürdőzés során, hiszen náluk az ellenjavallatok is gyakoribbak lehetnek, ilyenek például a súlyosabb szív- és érrendszeri betegségek.

Illetve általánosságban is nagyobb körültekintést igényel a fürdők látogatása idősebb korban, hiszen a fürdőzés, a hőhatás azért terhet is jelent a szervezet számára. Ezért megemlítünk két dolgot, amiről ritkán esik szó, de az idősebbeknek érdemes ezekre odafigyelniük.

Az egyik ilyen a zuhanyzás. S itt most nem is a higiéniai vonatkozására gondolunk, amiről néhány napja írtunk. A medencefürdő előtti zuhanyozás ugyanis segít felkészíteni a szervezetet a fürdőzésre, így az kisebb „sokkot” jelent a fürdőző számára.

Általában a 34-35 Celsius-fok körüli gyógyvizes medencék használata javasolt, ugyanis ez az a hőfok, ami a lehető legkevésbé jelent felesleges megterhelést az emberi szervezetnek. Ilyen esetben az az ideális, ha a zuhany hőmérséklete is hasonló.

Amennyiben ennél jóval hidegebb, vagy melegebb a medence vize (bár az utóbbi nem javasolt), akkor pedig az a legjobb, ha a testhőmérséklet és a medence hőfoka közötti a zuhany hőmérséklete. Ennek révén enyhébbek lesznek a vízbe merüléskor jelentkező – nem feltétlenül észlelt, de ettől függetlenül jelentős – élettani változások.

Berekfürdő gyógyvizes medence

A másik fontos tudnivaló: ne nyakig. A vízben magasabb nyomás nehezedik a mellkasra, mint a szabadban, ezért az idősebbek számára ajánlott, hogy a gyógyvizes medencében üldögélve ne merüljenek el nyakig a vízben. Az ideális az, ha a víz a mellkasukig ér. Különösen igaz ez a légzőszervi és/vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél. Amennyiben nincs ilyen panasza és fittnek érzi magát, akkor is az javasolt, hogy legalább ne egyből a nyakig merüléssel kezdje a fürdőzést, hanem ügyeljen a fokozatosságra.

A gyógyvizes medencéből való kijövetelkor is javasolt a zuhanyzás, hasonló okokból, mint a medencébe való bemenetkor. Továbbá a medencefürdő után legalább 20 perces pihenés ajánlott. Ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy a légzés, a szívverés üteme és a bőr hőmérséklete visszaálljon a fürdőzés előtti szintre.

Illusztráció: Berekfürdői Gyógyfürdő