• Kifejezetten fürdőlétesítési céllal fúrtak termálkutat Hajdúnánáson.

  • A fürdővendégek tapasztalatait később hivatalosan is igazolták és 1989-ben gyógyvíz minősítést szereztek.

  • A hajdúnánási gyógyvíznek kimondottan magas a jód- és a brómtartalma is.

Az Alföld északi részén található Hajdúnánás a nagyobb múltra visszatekintő haza fürdőhelyek közé tartozik. Ez a vidék az országon belül a termálvízben leggazdagabb területek közé tartozik, így már régóta sejthető volt, hogy jó eséllyel Hajdúnánáson is lehetne termálvizet találni. A helybélieket az 1950-es években azért izgatta ez a téma, mert szerettek volna egy városi fürdőt, hogy ne kelljen más településekre strandolni járniuk.

Ennek megfelelően Hajdúnánáson nem olaj, vagy földgáz után kutatva, hanem kifejezetten fürdőlétesítési céllal állítottak fel egy fúrótornyot az 1950-es évek végén. A termálvíz feltörésének a dátuma a korabeli sajtóbeszámolóknak köszönhetően, egészen pontosan ismert: 1958. november 4-én, este 10 órakor 1019 méteres mélységből tört fel a forró termálvíz. Néhány nappal később minderről így számolt be a termálkút fúrását irányító szakember az Esti Hírlapnak : „A napokban fejeztünk be egy termálvízfúrást Hajdúná­náson. Az eredmény minket is meglepett. Percenként 2000 liter 70 Celsius-fokos víz tört fel a csövön.”

A termálkút vizét kezdetben a közeli csonakázótóba vezették és egyből be is vizsgáltatták. Kiderült, hogy nátrium-kloridos, jódos-brómos termálvízről van szó, ami valószínűleg gyógyhatással is rendelkezik. Ugyanakkor a fürdő építése egy kicsit elhúzódott. Végül a hajdúnánásiak által biztosított önkéntes munkával együtt is csak 1962 nyarán tudtak megnyitni. Viszont a megnyitott fürdőt hamar megszerették a vendégek.

Bár a víz gyógyhatását már az első vizsgálat és a fürdővendégek tapasztalatai is valószínűvé tették, a hivatalos megerősítésre közel 30 évet kellett várni: 1989 májusában kapott gyógyvíz minősítést a Hajdúnánáson feltörő termálvíz. 2009-ben ezt a minősítést megújították és 2014-ben egy másik hajdúnánási termálkút vize is megkapta a gyógyvíz titulust. Maga a fürdő 2012-ben kapta meg a gyógyfürdő címet, majd 2018-ban gyógyhely minősítést is szereztek. Nem véletlen, hogy Hajdúnánás számít Hajdú-Bihar megye harmadik legnépszerűbb fürdővárosának (Hajdúszoboszló és Debrecen mellett).

Hajdúnánás Gyógyfürdő gyógyvíz

A hajdúnánási gyógyvíz egész stabilan tartja a minőségét. Legalábbis erre utal, hogy találtunk a víz összetételre vonatkozó adatokat az 1960-as évekből és ezek majdnem teljesen megegyeztek a legfrissebb összetételi adatsorral. A gyógyvíz bromidion-tartalma 11,1 mg/liter, a jodidion-tartalma pedig 2,5 mg/liter. Mindkettő – a bróm és a jód tekintetében is – a legmagasabb hazai értékek közé tartozik.

A víz alkalmas a mozgásszervi megbetegedések kezelésére és megelőzésére, továbbá egyes bőrgyógyászati és nőgyógyászati problémák esetén, valamint műtéti, baleseti utókezelések során is javasolható a használata. A vendégek számos fürdőgyógyászati kezelést is igénybe vehetnek a város gyógyfürdőjében.