• Tavaly legtöbben Budapesten és Zala megyében vették igénybe egészségbiztosítási támogatással a gyógyvizes medencefürdő kezeléseket.

  • Fejér és Veszprém között óriási volt a különbség, pedig mindkét megyében csak egy-egy fürdőben érhető el a medencefürdő.

Társadalombiztosítási támogatással egy naptári évben két 4 kezelés x 15 alkalmas fürdőgyógyászati kúrán lehet részt venni. Az így elérhető kezelések közé tartozik a gyógyvizes medencefürdő, a gyógyvizes kádfürdő, az orvosi gyógymasszázs, az iszappakolás, a víz alatti vízsugármasszázs, a víz alatti csoportos gyógytorna, a súlyfürdő, a szénsavas kádfürdő, a szén-dioxidos gyógygázfürdő, valamint a 18 év alattiak gyógyúszása.

A gyerekek számára a gyógyúszás ingyenes, a többi kezeléshez pedig kiegészítő támogatást nyújt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábbi nevén OEP), így kedvező áron vehetők igénybe. Az egészségbiztosítás által támogatott fürdőkezelések közül a gyógyvizes medencefürdő számít magasan a legnépszerűbbnek. Ez nem véletlen, hiszen gyakorlatilag egy kedvezményes gyógyfürdő belépőt takar, amivel még úgy is érdemes élni, hogy néhány fürdőben időkorláttal és/vagy csak kijelölt medencékre érvényes a „tb belépő”.

A NEAK adatai alapján jelentős különbségek vannak abban, hogy az ország egyes megyéiben mennyien vásárolnak támogatással gyógymedencés belépőt. Nyilván ez függ attól, hogy az adott megyében mennyi gyógyfürdő működik, – Nógrádban például egy sem – de ettől függetlenül azért érdekes, hogy Zala mennyire kilóg a többi megye közül.

Konkrétan tavaly Budapesten közel 300 ezer alkalommal vették igénybe a gyógyvizes medencefürdőt az egészségbiztosítás támogatásával. Ez nyilván nem ennyi embert takar, hiszen egy fő több alkalommal – évente akár harmincszor – élhet ezzel a lehetőséggel. A főváros után Zala megye következik 206 ezer kezeléssel, Hajdú-Bihar megye sem áll rosszul a 186 ezres számával, utánuk viszont a többi megye már némi lemaradással következik.

Igaz, amíg például Hajdú-Biharban összesen 21 helyen (fürdőkben és szállodákban) érhető el a gyógyvizes medencefürdő, addig Zala megyében mindössze három fürdőnek és két hotelnek van erre szerződése a NEAK-kal. Úgy sejtjük, hogy Hévíz húzhatja fel nagyon a zalai kezelésszámokat.

Zalakarosi Fürdő március 16.A sereghajtónak Veszprém megye számít 4846 kezeléssel, amit az magyarázhat, hogy a megyében egyedül a pápai Várkertfürdőben érhető el támogatással a gyógyvizes medencefürdő. Bár ennek fényében érdekes a 62 ezer kezelést felmutató Fejér megye, mert ott is csak egyetlen fürdő – az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő – nyújtja ezt a szolgáltatást.

Egészségbiztosítási támogatással igénybe vett gyógyvizes medencefürdős kezelések megyei bontásban – 2018 (alkalom)

Budapest 298 817
Zala megye 206 837
Hajdú-Bihar megye 186 517
Csongrád megye 135 670
Jász-Nagykun-Szolnok megye 119 173
Békés megye 110 167
Vas megye 102 230
Bács-Kiskun megye 78 146
Győr-Moson-Sopron megye 71 322
Somogy megye 69 340
Fejér megye 62 536
Baranya megye 48 171
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 46 119
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 33 339
Tolna megye 33 325
Komárom-Esztergom megye 26 942
Heves megye 19 510
Veszprém megye 4 846

Megjegyzés: az adatok az országos, körzeti és helyi besorolású gyógyfürdőket egyaránt magukban foglalják, a közgyógyellátásokat viszont nem tartalmazzák.

Forrás: NEAK / Termál Online gyűjtés

Illusztráció: gyógyvizes medence Zalakaroson