• Néhány betegség, állapot esetében nem tiltott a meleg vizű gyógyfürdők felkeresése, de nem árt odafigyelni két dologra.

  • Mindkettő eléggé fontos.

Előfordulnak olyan esetek, amikor tilos a gyógyfürdők látogatása. Ezek egy része magától értetődő, például ilyenek a lázas állapotok, a fertőző betegségek, a bőrön lévő nyílt sebek, az inkontinencia. Emellett szintén tiltólistán van a gyógyfürdőzés – a teljesség igénye nélkül – szívinfarktus után fél évig, előrehaladott érelmeszesedésnél, szívelégtelenség, vagy például a gyulladásos betegségek aktív, fellángolt szakaszai estén.

Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem tilos, mégis fokozottabb óvatosságot igényel a fürdőzés. Ide tartoznak a keringési rendellenességgel nem járó – enyhébb – szív- és érrendszeri betegségek, a (nem túlzottan) magas és a nagyon alacsony vérnyomás.

 

Szintén ide sorolják a mérsékeltebb tüdőtágulást, a hörgőtágulatot és az idült hörghurutot. Sőt, maga a magas életkor is kockázati tényezőnek számít. Bár az életkor kapcsán talán pontosabb meghatározás lehetne az általános egészségi állapot megfelelő szintje, hiszen némelyek 80 év felett is egész fittek… (elég csak az Egri Termálfürdő egyik törzsvendégére gondolni).

termálfürdő termálmedenceMit jelent, hogy ilyen esetekben nem árt óvatosabbnak lenni? Alapvetően a gyógyvíz hőfokára és a vízben tartózkodás idejére kell(ene) jobban odafigyelni. Mindenképpen érdemes a 34-35 Celsius-fokos vízzel feltöltött medencét választani. Ez ugyanis az a vízhőfok, ami a legkevésbé terheli meg a szervezetet.

Fontos továbbá a fürdési idő betartása. Ez fürdőhelyenként eltérő, de általában egyhuzamban legfeljebb 20-30 perces vízben tartózkodást javasolnak. Később, némi pihenés után persze vissza lehet menni a medencébe.

Egyébként főként a fürdési időre szoktak fittyet hányni az emberek. Sokan akár órákat is képesek elüldögélni egyhuzamban a gyógyvízben (sokszor nem is a 34-35 Celsius-fokos medencében, hanem a legmelegebb vizűben). Talán annak a reményében teszik, hogy a gyógyvíz így jobban és gyorsabban fejti ki a hatását. Holott a 20-30 perces időszakok bőven elegendőek arra, hogy a gyógyvíz hatóanyagai felszívódjanak.