• Mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazták, eleinte kizárólag kórházakban.

  • Az élményfürdők egyik kedvelt szolgáltatását eredetileg gyógyászati célokra fejlesztették ki.

A napokban többször is foglalkoztunk azzal a témával, hogy a töltő-ürítő rendszerű gyógymedencékben – egy új szabály szerint – nem üzemeltethetők a vízfelszín feletti élményelemek. Ez a szabály azonban a vízalatti élményelemekre nem vonatkozik. Azaz a jacuzzikhoz hasonló élményelemek továbbra is működhetnek. S ha már emlegetjük a jacuzzit: kevesen tudják, de ezeket eredetileg gyógyászati célra találták ki.

A jacuzzi valójában egy köznevesült márkanév, hasonlóan például a teflonhoz, vagy éppen a kukához. A Jacuzzi ugyanis egy olasz család neve, akik a cégüket is magukról keresztelték el. Az 1900-as évek elején indított vállalkozásuk könnyűszerkezetes repülők gyártásával foglalkozott, de ebbe gyakorlatilag belebuktak, ezt követően kivándoroltak az Egyesült Államokba.

A család új lakhelyén jacuzziék átálltak a szivattyúk gyártására. Ennek kapcsán jött az ötlet egy speciális kád kialakítására. Egy különleges szerkezettel vízzel kedvelt levegőt vezettek be alulról a kádba, ami kellemes, de kíméletes masszázst tett lehetővé.

Azonban eredetileg ezt nem élményelemnek szánták. A népes családhoz tartozó egyik kisgyereknél – még az 1950-es években – ugyanis komoly mozgásszervi problémát diagnosztizáltak az orvosok. Meleg vizes fürdőt és masszázst ajánlottak nekik, azonban ez sok utazással járt volna. Azért eszkábálták össze Jacuzziék az első pezsgőfürdőjüket, hogy megkíméljék a kisgyereket a sok utazgatástól.

A lényeg viszont az, hogy hatásosnak bizonyult a szerkezet, a gyerek meggyógyult. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy szélesebb körben is alkalmazzák. Az első vevőik még nem élményfürdők, hanem egyes amerikai kórházak voltak, ahol a reumás betegek kiegészítő kezelésére alkalmazták a Jacuzzi család kádjait.

Jacuzzi medence az egyik termálfürdőben

Szélesebb körben akkor kezdett ismertté válni a szerkezet, amikor egyes wellness szállodákban, fürdőkben is felbukkant a pezsgőfürdő. Nagyon gyorsan elterjedt Amerikában, az 1970-es évekre már közkedvelt wellness szolgáltatássá vált, a gyógyászati jellege viszont valahogy elkopott az évek során. Maga a Jacuzzi cég még mindig létezik, de az alapítók és örököseik már évtizedekkel korábban kiszálltak a vállalkozásból.

Cserkeszőlő Fürdő pezsgőfürdő