• A Hauffe-féle fürdőként is ismert eljárást elsősorban a végtagokat érintő keringési zavarok, illetve mozgásszervi problémák esetén alkalmazták.

  • Nagy előnye, hogy nem terheli meg a keringési rendszert.

Érdekes, hogy egyes fürdőgyógyászati kezelések az évtizedek során mennyire ki tudnak kopni a gyakorlatból. Ide tartozik az úgynevezett Hauffe-fürdő is, ami a 20. század első felében még az orvosi szakirodalomban is szerepelt és az 1970-es évekig egyes fürdőkben is alkalmazták.

A Hauffe-féle fürdő egy felmelegedő hőfokú fürdőt takar, amit részfürdőként alkalmaztak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem a teljes testet érintette, hanem a kezeket, karokat, lábakat, lábszárakat. A kezelésekhez speciális kis edényeket használtak, ebbe lehetett behelyezni a karokat, lábakat.

Az edényekben található víz hőfoka kezdetben 30-35 Celsius-fokot tett ki, amit lassan, de folyamatosan – 15-30 perc alatt – 40-45 Celsius-fokosra melegítettek. A melegítést vagy forró víz poharankénti óvatos hozzáadásával oldották meg – nyilván figyelve arra, hogy a végtagokat le ne forrázzák – vagy magát az edényt melegítették. Mindez ráadásul otthon is megoldható fürdőkezelésnek számít. Persze, valamennyire macerás és időigényes, talán ezért is tűnt el a gyógyfürdős kínálatból.

A felmelegedő hőfokú részfürdőt elsősorban az adott testrészt érintő keringési zavarok, illetve mozgásszervi elváltozások esetén javasolták. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy a részfürdő nem pusztán az adott testtájékon, hanem a távoli tesztrészeken is értágulatot vált ki. Így például találtunk olyan leírást, ahol a migrén kiegészítő kezelése során használták a felmelegedő lábfürdőt.

felmelegedő részfürdő Hauffe

A megoldás előnyei közé sorolták azt is, hogy a pusztán hideg, vagy meleg vizes kezelésekhez képest a felmelegedő hőhatás kevésbé terheli meg a keringési rendszert, így idősebbeknél is alkalmazható.

A felmelegedő fürdő egyébként Kneipp módszerei között is szerepelt, igaz nála teljes testes fürdőként. Priessnitz pedig felmelegedő hőfokú borogatásokat alkalmazott, bár nála a kiindulási hőfok kifejezetten hideg volt és nem langyos.