• Fennáll a veszélye, hogy a szakképzett reumatológus, fizioterápiás szakorvosok, gyógytornászok, fizioterápiás szakasszisztensek és gyógymasszőrök a bérfeszültség miatt a kórházakba „vándorolnak” a gyógyfürdőkből.

  • Emiatt viszont ellehetetlenülhetnek a fürdőgyógyászati ellátások.

A Magyar Fürdőszövetség közleményt adott ki, amiben örömét és egyetértését fejezi ki az egészségügyben dolgozók béremeléséről szóló hírek kapcsán. Ugyanakkor a magyarországi gyógyfürdőket is tömörítő országos szövetség ezúton tisztelettel felhívja az Emberi Erőforrások Minisztériumának figyelmét, hogy a napokban bejelentett orvosi és egészségügyi szakdolgozói béremelés kiterjesztése szükséges a hazai gyógyfürdőkben szolgálatot teljesítő (gyógyászati ellátásban részt vevő) orvosokra és szakdolgozókra is.

Amennyiben a béremelés csak a kórházi szakellátásban tevékenykedő orvosokra terjed ki, úgy drasztikusan tovább fog nőni az ágazaton belüli bérfeszültség és jelentős szakemberelvándorlás várható a gyógyfürdők felől az állami ellátórendszer intézményei felé.

Ez az elvándorlás az elmúlt években már elkezdődött, amikor az egészségügyi szakdolgozók bérét megemelték, de a jellemzően önkormányzati tulajdonú fürdőkben dolgozó – ugyanúgy az egészségügyi ellátórendszer részét képező, ugyanolyan végzettségű – szakszemélyzet bérfejlesztése elmaradt, mert ahhoz semmilyen segítséget nem kaptak a fürdők.

Saját bevételeikből eddig is alig tudták lekövetni az állami intézmények béremeléseit. A Fürdőszövetség emlékeztet arra, hogy 2012 óta (!) összegszerűen sem változott (tehát reálértéken az inflációval miatt még csökkent is) a társadalombiztosítás által társfinanszírozott fürdőgyógyászati kezelések TB-támogatása, miközben a szakdolgozói béreket 85 százalékkal kellett emelniük a fürdőknek.

Ezt a többletköltséget a többségében egyébként is veszteségesen működő fürdőüzemeltető cégek viselték.

A fürdőgyógyászati területeken dolgozó orvosok, szakemberek elhivatott munkájára nagy szükség van, hiszen mind preventív jelleggel, mind rehabilitációs céllal tudják segíteni az aktív dolgozók egészségének megőrzését, visszaszerzését, nem utolsó sorban csökkenteni a hevenyen kialakuló mozgásszervi megbetegedések okán táppénzen töltendő napok számát és ezzel tehermentesítik az állami ellátórendszert.

A Fürdőszövetség szerint, amennyiben a szakképzett reumatológus, fizioterápiás szakorvosok, gyógytornászok, fizioterápiás szakasszisztensek és gyógymasszőrök a bérfeszültség miatt a kórházakba „vándorolnak”, úgy a jelenleg is válságos helyzetben lévő fürdőágazat nem fog semmilyen utánpótlást találni, így számos fürdőgyógyászat nem fog megfelelni a törvényi előírásoknak és kénytelen lesz beszüntetni a tevékenységét.

Jelenleg a magyarországi fürdők 18 ezer főnek biztosítanak megélhetést, de közvetve több százezer főnek ad munkát az egészségturizmus.

A Magyar Fürdőszövetség Elnöksége ezúton kezdeményezi a párbeszédet az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy a jelenleg élet-halál harcot vívó fürdőágazat megmentése közös érdek legyen.