-
A bogácsi gyógyvíz kedvező hatása miatt rengeteg visszajáró vendége van a gyógyfürdőnek.
-
Fürdőkúra formájában is hatásos, de belsőleg fogyasztva is alkalmazható a gyógyvíz.
Bogács község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, bár így talán könnyebb betájolni: Miskolc irányából közel 50 kilométert kell utazni délnyugatra Bogácsig, Egertől pedig 18 kilométerre keletre van a település. Bogács a gyógyfürdőjének köszönhetően már a jelentős múltra visszatekintő üdülőhelyek közé tartozik, ugyanakkor a fürdőhellyé válás annak idején nem ment könnyen, gyakorlatilag kétszer kellett megtalálni a termálvizet.
Először a már-már klasszikusnak számító módon bukkantak termálvízre még 1955-ben. Eredetileg kőolajat kerestek a geológusok, de ők az olaj helyett talált termálvízzel nem tudtak mit kezdeni, ezért a kutat felajánlották hasznosításra a helyi tanácsnak, akiknek azonban nem volt erre anyagi forrásuk. Ezt követően nem egyszerűen lefojtották a kutat, hanem berobbantották, hogy ne tudjon feltörni a víz.
A bogácsi lakosokat persze nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy egy értékes termálvízkincs található alattuk. Végül viszonylag hamar, már 1959-ben sikerült elérni, hogy nem messze a korábbi kút helyétől újabb fúrásba kezdjenek, immár kifejezetten azzal a céllal, hogy vizet találjanak. Sikerrel is jártak és az akkor még csak egymedencés fürdő megnyitására sem kellett sokat várni, ezt már 1959 júniusában birtokba vehették az első vendégek. Bár a víz gyógyhatására sokan már akkoriban is esküdtek, de a hivatalos gyógyvízminősítés megszerzésére még néhány évet várni kellett.
Egy 1978-as felvétel a bogácsi fürdőről:
Milyen a bogácsi gyógyvíz hatása?
A Bogácson több mint 70 Celsius-fokosan feltörő termálvíz kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, a kénes vizek csoportjába tartozik, de jelentős a szénsavtartalma is.
A víz elsősorban mozgásszervi, ízületi és reumatikus betegségek kezelése alkalmas, de kedvező a hatása a csonttörések utókezelése során is. Szintén alkalmazható egyes nőgyógyászati megbetegedéseknél, valamint némelyik máj- és epebetegségnél. A víz párája belélegezve kedvező hatással bír légcsőhurut esetén.
Ahogy a kénes gyógyvizek általában, úgy ez is nagyon jó hatású a bőrre. Akiknek semmilyen bőrproblémájuk nincs, azok is tapasztalhatják, hogy a fürdőzések után a bőrük puhább, bársonyosabb tapintású lesz. Krónikus ekcéma, vagy éppen pikkelysömör esetén pedig egy bogácsi fürdőkúra sokat segíthet a betegség tünetmentessé válásában.
A bogácsi gyógyvíz ivókúra formájában is alkalmazható. Enyhe hashajtó, savlekötő hatású, kedvező lehet a gyomorhurut, székrekedés esetén. Ínygyulladásnál érdemes a vízzel öblögetni, ugyanis a tapasztalatok szerint enyhíti a gyulladást.
Az ellenjavallatok gyakorlatilag megegyeznek azokkal az esetekkel, amikor általánosságban nem javasolt a gyógyfürdők látogatása. Ide sorolható a 180/120 Hgmm feletti magas vérnyomás, szívinfarktus után fél évig sem ajánlott a fürdő felkeresése, továbbá láz, fertőzőbetegségek, várandósság, rosszindulatú daganatok, epilepszia, valamint a bőr gyulladásos elváltozásai esetében is ellenjavallt a fürdőzés.