Pont akkor a leghatékonyabb a napozás, amikor nem ajánlott? Sütéssel elvész a halak D-vitamin tartalma? Zuhanyozáskor lemosódik a bőrről a D-vitamin? Most választ kaphat ezekre a kérdésekre.
1. A D-vitamin képződése szempontjából nem mindegy, hogy mikor napozunk. Kora reggel és késő délután még a nyári időszakban sem termelődik a bőrben elegendő ebből a vitaminból. Legjobb a 10 és 15 óra közötti, azon belül is a 12 és 14 óra közötti időszak. Ez azért lehet meglepő, mert gyakran azt hallhatjuk, hogy fényvédőszer nélkül éppen ilyenkor nem ajánlott a napon tartózkodni. Ez igaz is, hiszen ilyenkor lehet – nyáron – a legkönnyebben leégni, ezért is fontos, hogy lehetőség szerint csak minimális időt (akár csak 5-10 percet) töltsünk ilyenkor a direkt napozással.

napsütés2. Minél idősebb valaki, a bőre annál nehezebben állít elő D-vitamint a napfényből. Sok idős ember ezért is szenved krónikus D-vitamin hiányban, hiszen egyre kevesebbet tartózkodnak a szabadban és akkor is kevés D-vitaminhoz tud jutni a szervezetük. Nincs azonban ok az aggodalomra, ugyanis nem szűnik meg teljesen a bőrnek ez a képessége. Egy 70 éves ember bőrének ugyan 70 százalékkal kisebb a D-vitamin előállítási képessége, de odafigyeléssel ez még bőven elegendő lehet.

Nyugdíjas úszó3. Az olajban sütött halaknak drasztikusan csökkent a D-vitamin tartalma. Jó néhány halfajta húsa viszonylag sok D-vitamint tartalmaz. Az olajban való sütéskor viszont ennek több mint a fele kárba vész. Ezért amennyiben valaki azért fogyaszt halat, hogy szinten tartsa a D-vitamin szintjét, akkor inkább párolja, vagy grillezze a halat.

halak4. Napos időben, árnyékban üldögélve is termelődik a bőrben D-vitamin. Ez egy közkeletű tévhit, ugyanis a napfénynek mindenképpen közvetlenül kell a bőrrel érintkeznie ahhoz, hogy beinduljon a D-vitamin termelődése. Sőt, még ez sem mindig igaz, ugyanis például az ablaküveg megszűri az UV-B sugarakat, ezért csukott ablaknál történő napozásnak – amit sokan főleg a téli időszakban csinálnak – sok értelme nincsen.

ködös nap5. Le lehet mosni a bőrről a D-vitamint! Ez megint egy gyakori tévhit. Több helyen is lehet olvasni arról, hogy a napozás után várni kell egy kicsit a zuhanyozással. Nos, nyugodtan zuhanyozzon, fürödjön kedvére, hiszen ez a vitamin a bőrsejtekben jön létre, onnan pedig nem tudja lemosni.

(Felhasznált irodalom: Michael F. Holick – A nélkülözhetetlen D-vitamin című könyv)

D-vitamin készítményt vásárolna? Kattintson ide!