• A magas kéntartalmú víz a bőrön keresztül, valamint belélegezve is könnyen felszívódik.

  • Kiemelkedő a víz gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatása, de segít leküzdeni a fizikai és a szellemi fáradtságot.

  • Van egy mezőkövesdi szállástippünk.

Az 1930-as évek végén kőolajat kerestek Mezőkövesd határában, azonban a fekete arany helyett termálvizet találtak. Már akkor lehetett sejteni, hogy gyógyhatású a víz és erre alapozva 1940-ben egy fürdőt is nyitottak. Azaz idén már 80 éves múltra tekinthet vissza Mezőkövesd és a fürdőgyógyászat kapcsolata.

Mezőkövesden kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, kénes termálvíz tör a felszínre. Magyarországon az itteni termálkutak rendelkeznek a legmagasabb kéntartalommal. Sokan kifejezetten a kénes gyógyvizű fürdőket keresik, ugyanis rendkívül széles körű a hatása. Eleve könnyen hasznosul, ugyanis nemcsak a bőrön át, hanem belélegezve, a tüdőn keresztül is felszívódik. Így fejti ki értágító, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatását. Szintén a kén kedvező tulajdonságai közé sorolják, hogy képes beépülni a porcszövetekbe, ennek köszönhetően számos mozgásszervi problémára esetén is enyhíti a panaszokat.

Összességében a mezőkövesdi gyógyvíz mozgásszervi betegségek, ízületi kopások és gyulladások esetén hatékony, de sérülések és törések után is gyorsítja a felépülést, valamint bőrbetegségeknél, például pikkelysömörnél, ekcémánál is alkalmazható. Sőt, nem pusztán a már kialakult betegségek kezelésére, hanem megelőzésre is alkalmas, ugyanis a kénes vizek csökkentik a szellemi, fizikai fáradtságot. Egy mezőkövesdi fürdőzés révén megszabadulhatunk a napi stressztől, kipihentebbé válhatunk utána.

Mezőkövesden több, gyógyvíz minősítéssel rendelkező termálkút is található. Az egyik a Hajnal Hotel fürdőrészlegét látja el gyógyvízzel, így ez a szálloda jó választás lehet azoknak, akik szeretnék élvezni a víz kedvező hatását.

Hajnal Hotel gyógymedencékAzt fontos megemlíteni, hogy a Hajnal Hotelben nem kezelik vegyszerekkel a gyógyvizet és nem is hígítják, a kinyert víz egyenesen a fürdőrészleg medencéibe kerül. A 36-38 Celsius-fokos gyógyvízzel két beltéri és két szabadtéri ülőmedencét töltenek. Ezen felül a fedett részen gyermekmedence és egy 6,6×14 méteres úszómedence is található.

A medencéken túl infraszauna, finn szauna, sószoba és merülőmedence is a vendégek rendelkezésére áll, de a hotelben gyógyászati kezelések és a legkülönfélébb wellness szolgáltatások is elérhetők.

Hajnal Hotel fürdőrészlegA szálloda most egy igen kedvező csomagajánlatot is összeállított Gyógyító hétköznapok néven. Ez vasárnapi, vagy hétfői érkezés esetén érvényes és 5 nap/4 éjszakás tartózkodást foglal magában.

A Gyógyító hétköznapok csomag félpanziós ellátást, azaz bőséges, svédasztalos reggelit, valamint svédasztalos vacsorát (levesekkel, főételekkel, desszertekkel) foglal magában. Ezen felül minden nap egy ingyenes kezelést vehetnek igénybe a szálloda gyógyászati részlegén, továbbá rendelkezésükre áll a fürdőrészleg minden szolgáltatása is.

A vendégek számára fürdőköntöst és napi egy kancsó lúgosított Kangen vizet is biztosítanak. A szálloda egész területén elérhető az ingyenes Wi-Fi, valamint a vendégek egy zárt, kamerával megfigyelt parkolót használhatnak, amiért szintén nem kell külön díjat fizetniük.

A szálláscsomag díja a Hajnal szárnyban (alapfelszereltségű szobák) 49.900 forintba, a Kikelet szárnyban (prémium felszereltségű szobák) 53.990 forintba kerül fejenként.

Akkor járnak a legjobban, ha közvetlenül a szálloda honlapján keresztül foglalják le a szállásukat. Hajnal Hotel szobaA cikk megjelenését a Hajnal Hotel támogatta.