• Három medencét is megnyitnak, amiből kettőt gyógyvízzel töltenek.

  • Májusban érvényes a fürdő közkedvelt Termál Szerda akciója.

Ahogy korábban írtuk, május 20-án újra megnyitja kapuit a tiszakécskei Barack Thermal Resort üdülőkomplexum. Ez azt is jelenti, hogy ettől a naptól kezdve nemcsak a szálláshelyeik, hanem a Barack Gyógy- és Élményfürdő is a vendégek rendelkezésére áll.

A fürdőben egyelőre három medencét fognak megnyitni. A kör alakú élménymedence, valamint két gyógyvizes medence jelenti a választékot. Miként lehet az, hogy megnyithatják a gyógyvizes medencéket? A fürdőben egy klórmentes technológiával fertőtlenítik a vizet, ami így nem veszít a gyógyhatásából. Márpedig ebben az esetben engedélyezett a gyógyvizes medencék használata.

A fürdő kedvelői számára jó hír, hogy május 20-án (azaz a nyitás napján) és május 27-én is elérhető lesz a Termál Szerda nevű akció. Ez azt jelenti, hogy a hét harmadik napján kedvezményeket kínálnak: a belépőjegy 1600 forintba kerül és a fürdő éttermében 50 százalékkal olcsóbban kínálják az étlapon szereplő ételeket. Ez a kedvezmény az italokra és a jégkrémekre nem vonatkozik.

A Barack Gyógy- és Élményfürdő újranyitásával kapcsolatos további információkat talál ide kattintva, a honlapjukon. Érdemes tudni, hogy hamarosan egy vadonatúj csúszdaparkot is átadnak, erről pedig itt talál meg minden fontos információt.

Tiszakécske gyógyvizes medence