• A tavalyi év során a társadalombiztosítás csaknem 851 ezer alkalommal biztosított normatív támogatást „gyógyvizes medencefürdő” kezeléshez.

  • A támogatott szolgáltatások között a gyógymasszázs is rendkívül népszerű volt, miközben a gyógyvizes kádfürdő továbbra is a legritkábban igénybe vett kezelések közé tartozott.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával – orvosi javaslat alapján – évente két alkalommal vehető igénybe egy-egy 15 kezelésből álló fürdőkúra (bizonyos esetekben ez hosszabb is lehet). Fontos azonban tudni, hogy ez nem jelent teljesen ingyenes fürdőlátogatást vagy kezeléseket – kivéve a gyermekek gyógyúszását –, mivel a pácienseknek meghatározott önrészt kell fizetniük. Ennek ellenére még így is kedvező lehetőséget kínál a fürdőkezelések támogatott igénybevételére.

A NEAK éves statisztikái alapján megvizsgáltuk, hogy 2025-ben mely támogatott fürdőkezelések voltak a legkeresettebbek. Ennek során az országos, körzeti és helyi besorolású fürdők adatait összesítettük a normatív támogatású kezelések esetében.

Ahogy a cikk végén található táblázat is mutatja, két kezeléstípus kiemelkedik a mezőnyből. A legtöbben a gyógyvizes medencefürdőt és az orvosi gyógymasszázst vették igénybe társadalombiztosítási támogatással. Előbbi gyakorlatilag egy kedvezményes belépőként működik, ami jól magyarázza a népszerűségét. Ez még annak ellenére is kedvelt, hogy a NEAK által támogatott belépők sok helyen bizonyos korlátozásokhoz kötöttek – például időben (2-3 órás tartózkodás), vagy csak meghatározott medencék használatára érvényesek. Az orvosi gyógymasszázs pedig nemcsak kellemes élményt nyújt, hanem számos egészségügyi panasz kezelése során is hatékony lehet, így a népszerűsége szintén érthető.

A harmadik leggyakrabban választott kezelés a víz alatti csoportos gyógytorna volt, amely sok esetben hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a szárazföldön végzett változata. Ezt követte az iszappakolás, a súlyfürdő, a víz alatti vízsugármasszázs, a komplex fürdőgyógyászati ellátás, a 18 év alattiak gyógyúszása, a szénsavas kádfürdő, a szén-dioxid gyógygázfürdő, valamint a gyógyvizes kádfürdő.

Az utóbbi két kezelés iránt jóval kisebb volt az érdeklődés. A szén-dioxidos fürdő esetében ennek oka, hogy a NEAK kizárólag a két természetes gázfeltörési helyen – Mátraderecskén és Parádfürdőn – nyújt hozzá támogatást. A gyógyvizes kádfürdőt pedig csak speciális esetekben, például kiterjedt bőrbetegségek esetén írják fel, a medencefürdő alternatívájaként.

gyógyvizes medence Hajdúszoboszlón

A NEAK által normatív módon támogatott fürdőgyógyászati kezelések darabszámai 2025-ben

Gyógyvizes medencefürdő 851.041
Orvosi gyógymasszázs 791.500
Víz alatti csoportos gyógytorna 416.280
Iszappakolás 279.876
Súlyfürdő 227.080
Víz alatti vízsugármasszázs 219.956
Komplex fürdőgyógyászati ellátás 186.894
18 év alattiak csoportos gyógyúszása 93.226
Szénsavas kádfürdő 54.315
Szén-dioxid gyógygázfürdő 12.466
Gyógyvizes kádfürdő 2671

Korábban megkerestük a NEAK-ot azzal a kérdéssel, hogy várható-e a fürdőkezelésekhez kapcsolódó támogatások emelése. A válaszukat itt olvashatja el.

Illusztráció: Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő