-
Akik Sopron közelében, az osztrák határ mentén keresnek kikapcsolódási vagy fürdőzési lehetőséget, azoknak mindenképpen érdemes felkeresniük Hegykő községet.
-
A település ugyanis egy barátságos hangulatú, kiváló összetételű gyógyvízzel rendelkező termálfürdővel várja a látogatókat.
A hegykői fürdő története már több mint fél évszázadra nyúlik vissza. A Győr-Moson-Sopron vármegyében található település a Fertő tó közelében fekszik, nagyjából 20 kilométerre Soprontól. A községben 1969-ben találtak termálvizet, amelyet eredetileg üvegházak fűtésére akartak hasznosítani. Később azonban kiderült, hogy a víz gyógyhatással bír, így megszületett a fürdő létesítésének gondolata.
A termálfürdő 1971 nyarán nyitotta meg kapuit, akkor még csupán egyetlen medencével és vendéglátóegységek nélkül, ennek ellenére már az első, alig két hónapos szezonban 16 ezer vendéget fogadtak. A külföldi turisták – főként németek és osztrákok – gyorsan felfigyeltek a hegykői fürdőre.
1972-ben a Kisalföld napilap így írt róluk:
„Mondják nagy büszkén a faluban, hogy vasárnap csak a külföldi autókból 65-öt számláltak meg. Hogyan találtak ide például svédek, amikor sehol nem szerepel még a hegykői fürdő? Idetaláltak, velük osztrákok is sokan, aztán magyar kirándulók és természetesen a környék falvaiból. Azt mondta minap egy osztrák kereskedő: megjártam én már néhány magyar termálfürdőt, de bizony mondom, ennek nagy jövője van…”
Úgy tűnik, az osztrák kereskedő jól látta a jövőt. A hegykői termálfürdő hosszú éveken át csupán szezonálisan működött, de ma már egész évben fogadja a vendégeket. A létesítmény szépen fejlődött az idők során, mégsem alakult át hatalmas élményfürdővé, ami sokak számára épp az egyik vonzó tulajdonsága.

A fürdő jelenleg összesen nyolc medencével rendelkezik, amelyek közül hat szabadtéri, kettő pedig fedett. A medencék fele egész évben – tehát a mostani őszi-téli szezonban is – üzemel. Bár a határ közelsége és a sok külföldi vendég alapján azt gondolhatnánk, hogy magasabb árakkal kell számolni, szerencsére ez nem így van.
Tavasszal ugyan emelkedtek a jegyárak, de a környékbeli termálfürdők árszínvonalát látva még így is bőven kedvezőnek számítanak: a felnőtt napijegy 4250 forint, a nyugdíjas belépő 3600 forint, a diákjegy 3100 forint, míg a 6-14 évesnek biztosított gyermekjegy ára 2600 forint.

A hegykői termálvíz 21 évvel ezelőtt, 2004-ben kapta meg a hivatalos gyógyvíz minősítést. A víz gyógyhatásairól korábban itt írtunk bővebben. A gyógyvíz ásványianyag-tartalma egyébként kimondottan magas.



