• Hetekig zárva tartott a párkányi fürdő idén nyáron, miután felmerült a gyanúja egy veszélyes amőba jelenlétének.

  • Mostanra hivatalossá vált, hogy a hatósági vizsgálatok során nem találtak semmilyen parazitát a fürdő medencéiben.

Június közepén váratlanul, egyik napról a másikra zárták be a határ közvetlen közelében található párkányi Vadas Termálfürdőt. A bezárást az illetékes hatóság azért rendelte el, mert néhány nappal korábban – egy extrém ritka amőbafertőzés miatt – kórházba került egy 11 éves kisfiú (aki néhány nappal később sajnos elhunyt). A bezárást azzal indokolták, hogy a kisgyerek korábban a fürdőben is megfordult.

Eredetileg csak két napig tartó üzemszünetről volt szó, de az illetékes hivatal folyamatosan meghosszabbította a vizsgálati időszakot. Végül csak július 8-án nyithattak újra, miután az elhúzódó hatósági vizsgálatok egyetlen kórokozó amőba jelenlétét sem tudták igazolni. Bár akkor még hangsúlyozták, hogy tovább tanulmányozzák a vízmintákat. Párkányban a bezárás heteiben még egy tüntetést is tartottak a termálfürdő újranyitásáért. Ezen a hatóság lassúságát és rossz kommunikációját is bírálták.

A napokban pedig hivatalossá vált, hogy a vízmintákban nem találták meg az akkoriban sokat emlegetett Naegleria fowlerit, vagyis az agyevő amőbát.

a párkányi Vadas Thermal strandfürdői része

Az Új Szó arról ír, hogy bár a júniusi mintavételek eredményei nem mutatták ki a halálos amőbát, a higiénikusok óvatosságra intenek. A Közegészségügyi Hivatal szerint az, hogy ezekben a konkrét mintákban nem találtak parazitákat, még nem jelenti teljes mértékben azt, hogy a parazita nem volt jelen a Vadas strandjának más részein. Ezért a szakértők továbbra is rendszeresen ellenőrzik és tesztelik a vizet.

Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója az Új Szónak úgy reagált, hogy ismeri az országos tisztiorvos hivatalának álláspontját, megerősíti, hogy valóban rendszeresen ellenőrzik a Vadas összes medencéjét, még az előírtnál is gyakrabban.

„Nyugodt szívvel jelentem ki, hogy a Vadas most és továbbra is Szlovákia egyik legtisztább fürdője. Az is marad” – közölte Hogenbuch. Az igazgató semmilyen formában nem kívánja kommentálni a hatóság álláspontját. A bevételkiesés, illetve a hitelrontás miatt pedig nem terveznek jogi lépéseket senkivel szemben. „A lényeg, hogy ezen már túl vagyunk. A következő idényre készülünk, maximális biztonsággal és tisztasággal. Ez a fontos” – reagált az igazgató.

Korábban arról számolt be a komplexum, hogy az idei szezonban a fürdővendégek száma – a bezárás és a kedvezőtlen időjárás miatt – 50 százalékkal, a szállóvendégeké pedig 14 százalékkal csökkent.

Vadas Termálfürdő Párkány

Egyébként történt már a régióban olyan, hogy a szlovák hatóságok hozzáállása finoman szólva is furcsa volt és ezzel jelentős kárt okoztak egy termálfürdőnek. Emlékezetes a bellegszencsei fürdő esete, amikor a termálvíz túlzott radioaktivitása miatt problémáztak, majd később kiderült, hogy ennek nem is volt alapja.