-
A minősített gyógyvízzel rendelkező, szabadtéri medencés fürdő október eleje óta tartott zárva.
-
Most szombattól ismét megnyitja kapuit, és a hét minden napján 12 és 20 óra között várja a látogatókat.
A Győr-Moson-Sopron vármegyében található Lipóti Termálfürdő egész évben működik, azonban minden tavasszal, a strandszezon előtt, valamint ősszel, annak lezárultával karbantartási szünetet tartanak. Idén az őszi leállás október első napján kezdődött, tavaly október 19-én újranyitottak, idén erre november 15-ig, most szombatig kell várni.
A karbantartási időszak után Lipóton mostantól a szezonon kívüli nyitvatartás lép érvénybe. Ez azt jelenti, hogy a fürdő a hét minden napján látogatható, azonban csak délben nyitnak, de egészen este 8 óráig üzemel a fürdő. A késői zárás kifejezetten kedvező a környéken élők számára, hiszen így akár munka után is lehetőségük nyílik egy kellemes esti fürdőzésre.
A korábbi őszi, téli és tavaszi időszakokhoz hasonlóan most is két szabadtéri gyógyvizes medence várja a vendégeket, amelyek hőmérséklete 34, illetve 38 Celsius-fok. Emellett két finn szauna és az étterem is üzemel. A belépőjegy ára egységesen 5900 forint, ami magában foglalja a szauna használatát is, ezen felül más jegytípusokat nem kínálnak a szezonon kívüli időszakban.

A Lipóton feltörő termálvíz hivatalosan is gyógyvíznek számít. Nátrium-hidrogénkarbonátos és fluoridos összetétele miatt különösen jótékony hatású kopásos gerinc- és ízületi betegségek, krónikus gyulladásos mozgásszervi panaszok, valamint balesetek utáni mozgásszervi szövődmények kezelésében.



