• Érdemes a következő két hónapot kihasználni, ugyanis október elsejétől lakat kerül az egyik fővárosi gyógyfürdőre.

  • Az újranyitás 2028-ban várható.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdői közül a Gellért Gyógyfürdő számít a második legnépszerűbbnek. Tavaly 420 ezer látogatója volt a műemlékfürdőnek és 4,2 milliárd forint árbevételt ért el a létesítmény.

Azonban a Gellért bezárása már hosszú évek óta a levegőben lóg. Először 2021-ben lehetett arról hallani, hogy lassan már tényleg halaszthatatlanná válik a patinás fürdőépület átfogó felújítása, erre ugyanis legutóbb az 1970-es években került sor. A felújítás azért is kerülhetett napirendre, mert a pandémia előtt nem sokkal új tulajdonoshoz került a fürdővel egy épületegységet alkotó Gellért Hotel.

A szállodát megvásároló Indotek Group a Gellért Hotel felújítását tervezte. S az akkori közlések szerint a közös gépészeti, elektronikai, statikai elemek miatt össze kell hangolni a fürdő és a szálloda rekonstrukcióját. 2021-ben 2022-es bezárásról írtak, aztán a zárás időpontját mindig 4-5 hónappal tologatták. Mint kiderült, ennek az oka az volt, hogy bár az Indotek 2021 végén bezárta a hotelt, de nem kezdett bele a felújításba.

a budapesti Gellért Gyógyfürdő

2022-ben aztán az Indotek elpasszolta a szállodát a BDPST Groupnak. 2023-ban pedig már nem volt szó bezárásról. Egy akkori hír szerint úgy oldották volna meg a Gellért Gyógyfürdő felújítását, hogy közben nem zárják be.

Aztán ebben újabb fordulat jött, mert idén év elején a Budapest Gyógyfürdői Zrt. által a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott üzleti tervben már nem számoltak 2025 utolsó negyedévére árbevétellel a Gellért Gyógyfürdő kapcsán.

Az októberi bezárást meg is indokolták: a szálloda tulajdonosa olyan statikai szakvéleményt küldött a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-nek, amely szerint a fürdő feladógépházának statikai állapota életveszélyes. A hotel ezen épületrész feletti területein a szálloda felújításához szükséges bontási munkákat az épületrész megerősítéséig nem tudják elkezdeni. A megerősítési munkákat csak a feladógépházban lévő technológia leállításával lehet megoldani, ami miatt viszont a fürdő vízellátása nem lehetséges. „A fürdő bezárása emiatt 2025 őszén biztosan bekövetkezik” – írják.

Gellért gyógymedence

Az előzmények fényében azért ezt hittük is, meg nem is. De múlt héten Szűts Ildikó, a fürdővállalat vezérigazgatója a Trend FM-nek megerősítette, hogy október elsejétől tényleg bezárják a gyógyfürdőt. A felújítás mintegy 20 milliárd forintba kerül, amihez hitelt kell felvenniük, az újranyitás pedig 2028-ra várható. Azaz aki teheti, annak érdemes a következő két hónapban felkeresnie a Gellértet, mert évekig zárva tart a patinás gyógyfürdő.

Gellért Gyógyfürdő termálmedence

Itt egy szép helyen fekvő – és talán kevésbé ismert – dunántúli termálfürdőről olvashat, amit szintén érdemes felkeresni októberig.