• Úgy tűnik, hogy még idén elkezdődik a budapesti Gellért Gyógyfürdő felújítása, amely egy statikai probléma miatt is elkerülhetetlennek tűnik.

  • A fürdőt működtető társaság idei üzleti terve szerint októbertől zárnák be a patinás fürdőt.

A Fővárosi Közgyűlés március 26-i ülésére benyújtott előterjesztések között szerepel az önkormányzati tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2025-ös üzleti terve is. Ebből kiderült, hogy a Gellért Gyógyfürdő tavaly 420 ezer vendéget fogadott és 4,2 milliárd forint árbevételt hozott. Az idei évre 316 ezer vendéggel és 3,15 milliárd forint bevétellel számolnak.

A csökkenés oka pedig az, hogy az idei év utolsó negyedévére vonatkozóan már azzal kalkulálnak, hogy zárva lesz a fürdő. A gyógyfürdővel egy épületegységet alkotó – de más tulajdonoshoz tartozó – szálloda régóta húzódó rekonstrukciója tavaly ősszel elkezdődött. Az üzleti terv alapján tulajdonképpen emiatt vált sürgetőbbé a fürdő felújítása is.

Mint írják, a szálloda tulajdonosa olyan statikai szakvéleményt küldött a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-nek, amely szerint a fürdő feladógépházának statikai állapota életveszélyes. A hotel ezen épületrész feletti területein a szálloda felújításához szükséges bontási munkákat az épületrész megerősítéséig nem tudják elkezdeni. A megerősítési munkákat csak a feladógépházban lévő technológia leállításával lehet megoldani, ami miatt viszont a fürdő vízellátása nem lehetséges. „A fürdő bezárása emiatt 2025 őszén biztosan bekövetkezik” – írják.

Ugyanakkor azt is megemlítik, hogy a Gellért bezárása létszámleépítéssel nem jár, az ott dolgozók a társaság többi fürdőjében kapnak munkát.

Gellért Gyógyfürdő termálmedence

A tervek szerint két ütemben újítanák fel a fürdőt. Első körben a Gellért Gyógyfürdő beltéri részei készülnének el, amit ezt követően meg is nyitnának. Második ütemben pedig a kültéri részek, illetve az új VIP részleg valósulna meg. Mindez 20 milliárd forintnyi forrást igényel és nagyjából három évet vesz igénybe.