• A Dunántúlon, nem messze a Balatontól találjuk Magyarország legkisebb állandó lakosságú olyan városát, ahol termálfürdő is működik.

  • Egész évben érdemes ide látogatni, most nyáron különösen, hiszen a teljes medencekínálat a vendégek rendelkezésére áll.

A Somogy vármegyében található település 2009 óta viseli a városi rangot, lakóinak száma a Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 1626 fő (834 nő és 792 férfi), ami egyébként növekedést jelent az előző évhez képest. Igalról van szó, amely nemcsak az ország legkisebb városai közé tartozik, hanem egyben a legkisebb olyan város, ahol termálfürdő is üzemel.

Igal nevét sokan onnan ismerhetik, hogy nyaranta – ha a Balatonnál esősre vagy hidegre fordul az idő – a déli parton nyaralók közül sokan ide jönnek „B tervként” fürdőzni. A város Szántód és Kaposvár között, a két települést összekötő úton fekszik, mindössze 40 kilométerre a Balatontól, így könnyen megközelíthető akár egy balatoni nyaralás kiegészítéseként is.

Érdekes módon emiatt az Igali Gyógyfürdő szempontjából a hűvösebb, csapadékosabb nyarak előnyösebbek. Erről ezt mondta nekünk idén év elején a fürdő marketingvezetője:
„A Balaton környékéről, hűvös és kimondottan esős időben érkeznek a legtöbben egy-egy napon, ilyenkor minket is, mint a többi környékbeli fürdőt konkrétan megrohamoznak a balatoni vendégek. Emellett amikor egy-egy ilyen hidegfront hatására visszahűl a tó vize, akkor az nekünk időjárástól függően még adott esetben akár két hétig is jelentős plusz vendégforgalmat generálhat. Hiszen amíg a Balaton vize nem melegszik újra kellemes hőmérsékletre, addig az ott nyaraló vendégek előszeretettel keresik fel fürdőnk meleg vizű medencéit.”

Ugyanakkor Igal messze nem csupán esős napokra való tartalékprogram: a gyógyvíz és a szolgáltatások egész évben vonzzák a látogatókat.

Igal Termálfürdő gyógymedence

A vendégkör pedig meglepően sokszínű. Az ország több pontjáról is sokan érkeznek ide gyógyulni vagy pihenni, de rengeteg német visszajáró vendégük is van. Ez nem véletlen, hiszen a németek általában megfontoltan választják ki, mire költik a pénzüket – sokatmondó, hogy Igal náluk is népszerű.

Az Igali Gyógyfürdő mérete pont ideális: nem túl kicsi, nem túl nagy, így barátságos, mégis sokrétű élményt nyújt. Nyáron több szabadtéri medence is üzemel, köztük egy domboldalra épült különleges csúszdás medence. A téli hónapokban is használható a félig fedett, szabadtéri gyógyvizes medence, amelyet még külön webkamerán is követhetünk.

gyógyvizes medence az Igali Gyógyfürdőben

Régebben hátrányként emlegették, hogy a fedett rész kizárólag gyógyvizes medencéket tartalmazott, ám ez 2014-ben megváltozott, amikor egy élményfürdős szárnnyal bővült az épület. Emellett szaunavilág és támogatott fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők. Hétvégenként pedig gyakran tartanak tematikus programokat, időnként sztárfellépőkkel is.

Ami pedig igazán különlegessé teszi Igal fürdőjét, az a gyógyvíz minősége. Az itt feltörő víz literenként több mint 10 ezer mg oldott ásványi anyagot tartalmaz, amivel az egyik leggazdagabb összetételű gyógyvíznek számít az országban. Az alkáli-hidrogén-karbonátos, jódos-brómos gyógyvíz jódtartalma hazai viszonylatban a harmadik legmagasabb, akárcsak a brómtartalma. Ráadásul nemcsak fürdőzésre, hanem ivókúrára is alkalmazható.

az igali gyógyfürdő a magasból nézve

Fotók: Gellért Attila

A Dél-Dunántúl legújabb gyógyvizéről itt olvashat.