• Jövő évben valósulhat meg a fürdőfőtér felújítása, de multifunkcionális sportcsarnok építését is tervezik.

  • Az elképzelések között szerepel a termálfürdő területének bővítése.

Sorra vették a megvalósult és a tervezett fejlesztéseket a Büki Hírek című helyi lap januári számában. A cikkben Németh Sándor polgármester és Molnár Zoltán, az önkormányzat pályázati referense több projektről, elképzelésről is beszámolt. Ezek közé tartozik, hogy tervbe van véve a Bükfürdő Aréna felépítése. Ez egy multifunkciós sportcsarnok, rendezvénytér és kiállítótér lenne, amely kulturális és zenei programok számára is helyszínt biztosíthatna.

Már régi terv a fürdő előtti tér felújítása, amihez a gyógyhelyfejlesztési program keretén belül már korábban támogatáshoz jutottak. Egészen pontosan 2016. március 16-án nyújtották be a pályázatot. A büki projekt ebben az 1-es kódszámmal szerepel, ez azt jelenti, hogy az első számú beérkezett terv volt a hatóságnál. A tervezése pedig még ennél is régebbi, hiszen 2013-ban született meg az első elképzelés.

„A támogatói döntést 2018-ban kapta meg a büki önkormányzat, ez csaknem 1 milliárd forintot jelent. A teljes beruházás költsége ugyanakkor 2,5-2,6 milliárd forint, tehát jelentős önerőt igényel” – mondta a pályázati referens. A jelen állás szerint a 2022-es év közepéig szeretnék befejezni a munkálatokat.

A fürdőfőtér kivitelezésének koordinálása lesz a legnehezebb ebben a folyamatban, hiszen várhatóan az akkor már „élő turizmus” mellett kell megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy a munkálatokkal párhuzamosan a közlekedési útvonalakat szabadon kell hagyni a fürdőbe és a szállodákba érkezők számára is.

„A turizmus felfutására, a vírushelyzet utáni fellendülésére számíthatunk és számítanak az ágazat szereplői is, legalábbis ezt jelzi, hogy három szállodát is felújítanak éppen Bükfürdőn, ez optimizmust mutat. Ezzel együtt persze az iparterület további fejlesztése is napirenden kell legyen a válságállóság érdekében” – tette hozzá a polgármester.

Bükfürdő gyógyfürdőA cikkben egyébként a turisztikához kapcsolódó tervek között említették a fürdő területének tervezett bővítését is a Bükfürdő 2030 program keretében. Jelenleg már ennek is az előkészítése zajlik.