-
Július 26-án immár tizedik alkalommal kerül országszerte megrendezésre a Strandok Éjszakája.
-
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezéséhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott.
UPDATE! Ez már régi cikk, a friss összeállítást az idei Strandok Éjszakájáról ide kattintva találja!
A Strandok Éjszakájának célja a kezdetektől fogva az volt, hogy megismertesse a magyar fürdőket és fürdőkultúrát a hazai és a nemzetközi közönséggel. A program sikeresnek tekinthető, hiszen évről évre nőtt a Strandok Éjszakája látogatóinak a száma, tavaly már meghaladta a 40 ezer főt.
A Strandok Éjszakájához csatlakozott strandok, termálfürdők, gyógyfürdők, aquaparkok július 26-án, azaz pénteken meghosszabbított nyitvatartással fogadják a vendégeket. Sőt, sok fürdőben programokkal is színesítik az éjszakai fürdőzést. Ezek közé tartoznak a sztárfellépők, koncertek, szauna programok, csúszdaversenyek, habparty és egyéb rendezvények.
A Fürdőszövetség közzétette a Strandok Éjszakája kezdeményezésben részt vevő fürdők listáját is, ami egyébként még július 26-ig bővülhet.
Strandok Éjszakája – 2019 (Július 16-i adatok szerint)
| Fürdő | Program | Kedvezmény |
| Budapest – Dagály Fürdő |
SUP jóga, akrobatikus-show, ügyességi játékok, szaunaprogramok, gyerekprogramok |
– |
| Zalakarosi Fürdő | Éjszakai fürdőparty a Zéró Zenekar fellépésével | Belépőjegy bruttó 3500 forintba kerül az éjszakai fürdőparty résztvevőinek |
| Kecskeméti Fürdő | Élő DJ Show, lézer Show, táncfellépők, tűzzsonglőr előadás, ajándék világító karkötő a vendégeknek | Belépőjegy árak: 14 év felett 1300 forint/fő, 14 év alatt 900 forint/fő |
| Akácligeti Gyógy- és Strandfürdő | Egészségi állapotfelmérés, koncert, vízi tűzijáték | – |
| Brigetio Gyógyfürdő Komárom | Élőzenés éjszakai fürdőzés, 22 órától tűzzsonglőr előadás | A külön rendezvény külön belépővel látogatható. Belépő az éjszakai fürdőzésre: 1700 forint/fő |
| Bükfürdő Thermal & Spa | Élményfürdőben retro habparty, sztárvendég Zalatnay Sarolta | Egyedi belépőjegy a rendezvényre: 1990 forint |
| Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Kisújszállás |
Zenés éjszakai fürdőzés, éjjel 1 óráig hosszabbított nyitvatartással | Éjszakai fürdőzésre napközben megváltott jegyek érvényesek, 20 órától a belépő 990 forint |
| Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő | Tűztánc show produkció és vízi tűzijáték | – |
| Aquaworld Élményfürdő, Budapest |
Tűzshow, karneváli hangulatú táncbemutató, lézershow, egész este DJ zenél | Speciális jegy erre az estére, 4 órás nyitva tartásra 3990 forint |
| Igali Gyógyfürdő | Igal Nights – Éjszakai Fürdőzés „Buli a csillagok alatt” zenei aláfestés 19 órától, esti műsor 21 órától, Reinas del Ritmo (brazil tánc és capoeira bemutató) és Conga Show | A nap folyamán megváltott belépőjegyek érvényesek az esti programokra is, de a fürdő területét napközben csak a napi többszöri belépésre jogosító jeggyel lehet elhagyni. 18 órától esti kedvezményes jegyek. Felnőtt (20-60 év között) 1500 forint, nyugdíjas (60 év felett) 1200 forint, ifjúsági (6-20 év között) 1100 forint. A fürdő pénztára ezen a napon 22:30-ig nyitva tart. |
| Flexum-Termál Gyógyfürdő és Uszoda. Mosonmagyaróvár |
Koncertek, tűztánc, DJ-k | Early bird Mosonmagyaróvári lakcímkártyával 1500 forint, normál jegy: 2000 forint, helyszínen: 2500 forint |
| Gyarmati Dezső Sportuszoda és Török Sándor Strandfürdő, Hódmezővásárhely | Zenés éjszakai fürdőzés éjfélig | – |
| Harkányi Gyógyfürdő | – | 20 órától a belépő 1500 forint |
| Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő | Zenés éjszakai fürdőzés és tűzzsonglőr show | belépő 19 órától 1900 forint |
| Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping | Zenés fürdőzés | Egyedi jegyár |
| Makói Hagyatikum Gyógyfürdő | 18 és 22 óra között éjszakai fürdőzéssel kombinált „splash party”, DJ Nacsa | 19:30-tól 1500 forintos éjszakai jegy, előtte napijeggyel és délutáni jeggyel látogatható az esemény |
| Hajdúnánási Gyógyfürdő | DJ zenél | kb. 30 százalékos kedvezmény |
| Nagykátai Gyógy-és Strandfürdő | Zenés éjszakai fürdőzés | Egységesen fejenként 1000 forint lesz a belépő |
| Galerius Élményfürdő és Wellness Központ | DJ, szaunaprogramok, vízi vetélkedő | Ingyenes részvétel a szaunaprogramokon, belépődíj kedvezmény |
| Pápai Várkertfürdő | Zenekari fellépés, rúdtánc, tűzzsonglőr, csúszdaverseny | 50 százalékos kedvezménnyel a belépődíj 1500 forint |
| Aquarius Émény- és Parkfürdő, Nyíregyháza |
Koktél-party Magyarország legnagyobb pool bárjában, latin és R’n’B party, napjaink slágerei | – |
| Annagora Aquapark, Balatonfüred |
Korlátlan csúszdázási lehetőség, DJ | A jegyár egységesen 3300 forint, megvásárolható 19 órától |
| Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont | – | 50 százalékos jegyárkedvezmény, 1200 forint/fő |
| Barack Thermal Resort, Tiszakécske |
Retro nap. 19:00 Desperado, 20:00 Groovehouse, 21:00 UFO | – |
| Szent Erzsébet Mórhalmi Gyógyfürdő | Rádió88 strandzenék, tűzzsonglőr show, alkoholos szauna felöntések | Felnőtt belépőjegy 18 óra után: 1300 forint/ fő, Diák-, korkedvezményes belépőjegy 18 óra után: 1100 forint/fő |
| Tősfürdő | Retro medencés party | – |
| Lupa Beach és Öböl Strand | DJ-k, zenekarok, zenés-táncos rendezvények, gasztronómiai kínálat, vízi- és strand sport lehetőségek | 19 órától ingyenes belépés mindkét strandra |
| Anna Gyógy-Termál- és Élmény Fürdő, Szeged |
– | 1200 forint helyett 1000 forint lesz a belépő |
| Hungarospa Hajdúszoboszló | 22 órától fellép Péter Srámek | Éjszakai fürdőzés jegyára 1600 forint |
| Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark | retro zene, vízi fényshow, koktél, tűzzsonglőr show | külön éjszakai belépőjegy 1300 forint/fő 18:30-tól, ami tartalmaz egy pohár italt |
| Berekfürdői Gyógy-és Strandfürdő | Filmvetítés a berekfürdői iker medencénél, ingyenes csúszdahasználat a rendezvény ideje alatt, csillagászati bemutató és távcsöves megfigyelés az Egri Varázstorony részvételével | 1500 forintos egységes belépőjegy |
| Miskolctapolca Barlangfürdő | 18 órától zenés fürdőzés, habpartyval, esti szaunaprogramok, távcsöves bemutató, csillagles, tűzzsonglőrök bemutatói, egész nap a helyi gasztronómia élményei | – |
| Miskolctapolcai Strandfürdő | 16 órától és 18 órától Béres Alexandra edzése a kinti medencéknél, 20:00-tól, 21:00-tól, 22:00-tól szauna szeánszok | – |
| Jonathermál, Kiskunmajsa | Retro disco, koktél akció | – |
| Aqua Land Termál és Élményfürdő, Ráckeve | Retro party, Fábián Éva dalok, Neoton slágerek, Spinning, Filmvetítés, éjszakai fürdőzés, Szauna est | – |
| Halasthermál Gyógyfürdő, Kiskunhalas | Tűzzsonglőr show, Nosztalgia disco, minden felnőtt belépőnek jár egy koktél | – |
| Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, Mezőkövesd | Zenés éjszakai fürdőzés | Éjszakai fürdőbelépő 2400 forint |
| Dévaványai Strandfürdő | zenés este | Csoportos belépő díj: 550 forint |
| Orosháza Gyopárosfürdő | Éjszakai fürdőzés az élményfürdő és a Szauna Park területén | 3 200 forintos belépő díj |
| Napfényfürdő Aquapolis, Szeged |
Zenés programok | A SZUE és Strand délutáni belépők árából 50 százalék kedvezmény |
A strandok éjszakáján kívüli idei éjszakai fürdőzések listáját ide kattintva találja!




