• A Bogácsi Gyógyfürdő kitűnő, kénes gyógyvízzel rendelkezik és a jó ár-érték arányú gyógyfürdők közé tartozik.

  • A Bükk déli részén található kis fürdőtelepülés szőlőtermelő vidékként is ismert.

  • A termálfürdőn kívül a környék is számos kirándulási lehetőséget biztosít.

Érdekességek és tudnivalók Bogácsról

1. A közel kétezer lakosú település Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén, a Bükk-hegység lábánál, kellemes mikroklímájú környezetben található. A Bogács név ószláv eredetű, jelentése „gazdag”. Termálvízben mindenképpen, amióta az 1950-es években rátaláltak.

2. Olajkutatók már 1955-ben rábukkantak a termálvízre, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, le is zárták a forrást. 1959-ben már kifejezetten termálvizet keresve ismételték meg a fúrásokat és sikerrel is jártak. Az első, egymedencés fürdőt a helyiek építették társadalmi munkában.

3. A fürdő hamar kedveltté vált a bogácsiak, a környékbeliek, valamint egy idő után még a külföldiek körében is. A 70-es évek óta folyamatos a fürdő fejlesztése. A 90-es évek elején az önkormányzat tulajdonába került termálfürdő kempinggel, apartmanokkal, szállodával bővült.

4. Sokáig „csak” a betegek tapasztalatai igazolták a bogácsi víz gyógyhatását, a hivatalos minősítésig negyven évet kellett várni. Természetesen az orvosi vizsgálatok is igazolták a víz gyógyító erejét, ennek köszönhetően 2001-ben megkapták a gyógyvíz, illetve gyógyfürdő minősítést. Azóta a társadalombiztosítás által finanszírozott fürdőkezelések is elérhetők Bogácson.

5. 2014 óta a nyári szezonban egy csúszdapark is működik a fürdőben.

6. Bár Bogács Borsod megyéhez tartozik, de a szomszédos hevesi megyeszékhely közelebb van a településhez. Bogács Egertől 18 kilométerre, Mezőkövesdtől 12 kilométerre, Miskolctól közúton 52 kilométerre, Budapesttől pedig – autópályán – 147 kilométerre található. Az autópályát a mezőkövesdi lehajtónál elhagyva, vagy a 3-as számú főútról Mezőkövesdnél lekanyarodva érhető el az üdülőhely. Távolsági busszal Budapest felől egri átszállással juthatunk el Bogácsra. A hevesi megyeszékhelyről, Egerből viszonylag sok busz jár Bogácsra, a menetidő bő félóra a két település között.

Bogács Gyógyfürdő gyógyvíz

7. Egy 485 és egy 491 méter mély kútból látják el a fürdőt termálvízzel, amelynek gyógyhatását 2001-ben hivatalosan is igazolták. A fürdőben kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, jelentős kéntartalmú gyógyvíz található. A vizsgálatok reumatikus, mozgásszervi és ízületi problémák, valamint légcsőhurut, gyomorhurut esetén bizonyították a víz gyógyhatását. A kénes víz – amelynek párája belélegezve is hatékony – segíti az érszűkület megelőzését. Bőrpuhító, hámosító hatása révén számos bőrbetegség kezelésénél is alkalmazható.

8. Ezen felül a bogácsi gyógykúrák elősegítik a csonttörések utáni felépülést is. Sőt, a bogácsi gyógyvíz magas kalcium-tartalma segít megelőzni, illetve kezelni a csontritkulást. Ívókúra esetén érvényesül a gyógyvíz savlekötő hatása, öblögetve pedig egyes szájüregi betegségeknél, így például ínygyulladásnál is javulást hozhat a víz. A gyógyvizes medencékben az ajánlott fürdési idő 20 perc, ami a nap folyamán többször megismételhető.

9. A Bogácsi Termálfürdőben 11 medence várja a vendégeket, egy további medence pedig a szomszédos üdülőközpontban található. Összességében hat gyógyvizes, egy úszómedence és két gyermekmedence áll a fürdőzők rendelkezésére. A nyári főszezonon kívül négy gyógyvizes medence – köztük egy fedett – üzemel. 2021 nyarán fedett élményfürdővel és szaunavilággal bővült a fürdő egész éves kínálata.

10. A fürdőben EU-konform játszóteret használhatnak a legkisebbek, de strandröplabda-pálya is található a létesítményben. Bogácson társadalombiztosítási támogatással érhető el a medencefürdő, a vízalatti csoportos gyógytorna, a vízalatti vízsugármasszázs, az orvosi gyógymasszázs, valamint az iszappakolás. Mindezek mellett a fürdőben számos különleges masszázst és testkezelést is igénybe vehetnek a vendégek. A termálfürdő egész évben nyitva tart.

Bogács termálfürdő

Szubjektív vélemény a Bogácsi Gyógyfürdőről

Szerintünk ez Borsod megyei egyik leghangulatosabb, legbarátságosabb gyógyfürdője. Remek a gyógyvíz és a gyógyászati kínálat, nyaranta pedig a medencék választéka is minden igényt kielégít és nagy előrelépés volt a fedett élményfürdő átadása is. Aki még nem járt itt, annak mindenképpen érdemes felvennie Bogácsot a fürdős bakancslistájára.

A Bogácsi Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A termálfürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat.




Elérhetőség

3412 Bogács, Dózsa György utca 16.

Telefon: +36-49-534-410

A fürdő weboldalát itt találja

Szállás Bogácson

Itt megtalál minden információt a fürdő szálláshelyeiről, itt pedig a település egyéb szállásairól tájékozódhat. Érdemes megkeresnie közvetlenül a szállásokat és egyből náluk foglalnia, hiszen így akár kedvezőbb ajánlatot is kaphat, mintha a nagy szállásportálokon keresztül foglalna.

A lenti térképen láthatja, hogy merrefelé található a Bogácsi Gyógyfürdő:


Itt megnézhet egy videót Bogácsról: