• Az idei strandszezonra élmény- és gyermekmedencével bővül az Kispesti Uszoda.

  • Új vizesblokkot is építenek a medencék mellé.

Már javában zajlik az építkezés a Kispesti Uszoda udvarán. Amennyiben ugyanis minden a tervek szerint halad, akkor áprilisban átadnak két vadonatúj kültéri medencét, amelyek a strandszezonban fognak üzemelni. Az egyik élménymedence, a másik pedig gyermekmedence lesz. A két medence együtt 102 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkezik, s a napozóterasszal, valamint a járdákkal együtt 386 négyzetmétert foglal el.

A kerület honlapján olvasható információk szerint ehhez, a 60 millió forintba kerülő fejlesztéshez kapcsolódva átépítenek egy régi raktárépületet is, ami a jövőben a strandfürdő vendégeinek fog öltözési, zuhanyozási és mosdóhasználati lehetőséget biztosítani.

A pontos jegyárak még nem ismertek, de az már biztos, hogy külön jegyek vásárolhatók majd csak a strandi részbe, de akár komplex uszodai és strandi belépőket is válthatnak a vendégek. A jegyárakat igyekeznek olyan szinten tartani, hogy az megfizethető legyen a kerületben élőknek.

Az uszodában egyébként az elmúlt években már megvalósult egy komolyabb beruházás, aminek révén megújultak a nyílászárók és a fürdő világítása. Továbbá napkollektorokat is felszereltek az épületre. Utóbbiak kapacitása lehetővé teszi, hogy a hamarosan elkészülő strandmedencék vizének fűtését is ellássák.

A lenti videón is megnézheti az épülő strandmedencéket.