• Felújítanák a Medve-tó melletti egyik szállodát, ahová a jövőben átköltözne a tó gyógyászati részlege.

  • Jó szezonja volt a szovátai hoteleket működtető szállodaláncnak.

A szovátai Medve-tó mellett a Danubius Hotelsnek három szállodája is működik. A Sóvidék Televízió az idei szezonjukról kérdezte Fülöp Nagy János szállodaigazgatót. A szakember kifejezetten elégedett volt a nyári időszak eredményeivel, két százalékkal több vendéget fogadtak, mint a korábbi év hasonló időszakában.

A Medve-tó szezonálisan működő strandján – ami szintén a Danubius Hotelshez tartozik – több beruházást is megvalósítottak az idén. Kicserélték a napozófelületeket, felújították a zuhanyzókat, renoválták a fürdőépületeket, valamint a gyermekmedencét, és a vendéglátó egységek színvonalát is javították.

Fülöp Nagy János beszélt arról is, hogy hamarosan kiderül, hogy jövőre milyen beruházásokat tudnak megvalósítani. Ezek közé tatozik, hogy a jelenleg kétcsillagos Faget szállót felújítanák, ami ennek köszönhetően háromcsillagos lehetne. Ehhez a szállodai egységhez is kapcsolódna egy különálló gyógyászati részleg, ami kiváltaná a Medve-tónál lévő épületben működő gyógyászatot. Utóbbit így új funkciókkal bővülhetne.

Medve-tó SzovátánItt megtekintheti a Sóvidék Tv rövid riportját (a videót azóta törölték)