• A Csillaghegyi Strandfürdő egy eddig elhanyagolt részén alakítanának ki futballpályát és sípályát.

  • Már régóta tervezik ezeknek a területeknek a hasznosítását.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. koncessziós beszerzési eljárást írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó műanyag borítású sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására – közölte a cég az MTI-vel.

A fürdőüzemeltető társaság a meglévő, használaton kívüli és nagymértékben elhanyagolt sport funkciójú területeket – nagypályás futballpálya, salakborítású futópálya és aszfaltos teniszpályák – kívánja új hasznosítás alá vonni, ami a 9 hektáros strand területének csupán a két százalékát érinti.

A közlemény szerint a társaságnak nem a fakivágás, hanem az elhanyagolt, több évtizede gondozatlan cserjés, bokros terület rendbetétele a célja. Előzetes felméréseik szerint egyébként védett fa a területen nem található, a rendezés menetét pedig majd a koncessziós eljárás nyertesével tervezik meghatározni.

Csillaghegyi focipályaKözölték azt is, hogy a cég régóta tervezi a terület hasznosítását, az eredeti sportfunkciók megtartásával, hiszen a pályák több száz gyereknek biztosíthatnának sportolási lehetőséget. A pályázat idén másodszor jelent meg, célja a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda színvonalának és forgalmának a növelése.

A közlemény szerint a koncessziós díj mértéke értékelési szempont az eljárásban. Az érdeklődő gazdasági szereplőknek az egyik részfeladat (a sípálya és környezete építése és üzemeltetése, hasznosítása) esetében legalább havi nettó 100 ezer forint koncessziós díjat kell fizetniük, a másik részfeladat (azaz a futballpálya és környezete építése és üzemeltetése, hasznosítása) esetében pedig legalább havi nettó 250 ezer forintot.

Csillaghegy strandA Csillaghegyi Strandfürdőben ezzel párhuzamosan hamarosan egy jelentős – összességében több mint hárommilliárd forint értékű – beruházás veszi kezdetét. Erről ide kattintva olvashatja korábbi cikkünket.