Egy ma már kultikusnak számító ismeretterjesztő filmsorozat révén megnézhetjük, hogy milyen volt Hévíz a 70-es évek végén.

Manapság már sok fotó és videó készül az üdülőhelyekről. Nem volt azonban ez mindig így, ezért is nagyon érdekesek a régebbi időkből, viszonylag jó minőségben fennmaradt képek és filmek. Talán nem mindenki emlékszik rá, de a Rockenbauer Pál nevéhez fűződő Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat egyik epizódjában is feltűnt Hévíz.

Hévíz 1979Az Országos Kéktúrát végigjáró ismeretterjesztő sorozatot a Wikipedia szerint 1979. július 31. és október 15. között forgatták, de a televízióban csak 1981-ben mutatták be. Ezen belül a sorozat egyik utolsó adásában, a Balaton-felvidéket bemutató részben szerepelt Hévíz. A felvételek pedig szeptember vége, október eleje táján készülhettek. Az egyébként elmondható a film alapján, hogy azóta előnyére változott Hévíz.

Hévíz 1979Az üdülőhelyet bemutató pár perces részben lényegében végig Tóth Lajos, a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórház akkori kezelőorvosa beszél, aki röviden ismerteti a gyógyvizű tóval és a településsel kapcsolatos tudnivalókat. Elmondja, hogy a víz “közömbösnek mondott” hőmérséklete 27 és 37 fok közötti az aktuális évszaktól függően. Az orvos szerint az enyhén kénes, enyhén radioaktív víz, mind az egészséges, mind a beteg embereknek “egy nagy áldást jelent”, de elsősorban mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazzák. A filmben bemutatják a fedett részleget, ahol a kezeléseket, például a súlyfürdőt is végzik.

Hévíz 1979Szintén Tóth Lajos beszél arról, hogy óriási a fürdőhely forgalma. Ezt azzal illusztrálja, hogy a nyári időszakban 20 ezerrel több ember tartózkodik Hévízen, mint télen, és a Tófürdőbe másfél millió fürdőjegyet adnak el évente.

Hévíz 1979Hévíz 1979Hévíz 1979

Hévíz 1979

Hévíz 1979

Hévíz 1979

Hévíz 1979

Ne maradj le a termálfürdőkkel kapcsolatos hírekről, akciókról! Ide kattintva feliratkozhatsz a hírlevelünkre!

Tetszett a cikk? Hívd fel rá az ismerőseid figyelmét is!