• Félóránként kap friss adatokat a Hévízi-tó vízhozamáról az ezzel foglalkozó alapítvány.

  • Jelenleg semmi probléma nincs a gyógytó vízhozamával. A szakember elmondja azt is, hogy mit tennének, ha csökkenést tapasztalnának.

A Hévízi-tó vízhozamának a kérdése a 80-as években került a figyelem középpontjába. A bakonyi, azon belül is főleg a nyirádi bauxitbányászat miatt ugyanis akkoriban kezdett látványosan visszaesni a gyógytó vízhozama. A bányászat 25 évvel ezelőtti leállítása óta azonban néhány év alatt normalizálódott a helyzet.

Ennek kapcsán közölt egy cikket a keszthelyi Monitor Magazin, amiben Tóth György hidrogeológust, tudományos főmunkatársat, a Hévízi-tó Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdezték a témáról. Ebből kiderül, hogy alapítvány immár 26 éve figyeli folyamatosan a tó, illetve a tágabb környezetek a vízbázisát.

Több érdekesség is kiderült a cikkből:

– A monitoringrendszerüknek köszönhetően félóránként kapnak online adatokat a tó vízhozamáról, amit két figyelőkút, valamint a Tófürdő kifolyójánál elhelyezett mérőeszköz adataiból tudnak megállapítani.

Idén a tó vízhozama stabilan másodpercenként 400 liter körül mozgott, de voltak olyan időszakok, amikor a 450 litert is elérte. Ez alapvetően jó eredménynek számít. A bauxitbányászat által okozott vízszintcsökkenés előtti időszakról nincsenek pontos adatok, de a korábbi maximális vízhozam a becslések szerint 500 liter körül lehetett. (A mélypont pedig 280 liter körüli volt).

Hévíz Tófürdő

– Jelenleg úgy tűnik, hogy a tavat ellátó karsztvízrendszerre nem hat károsan a klímaváltozás, azaz nagy szárazság idején sem csökken a vízhozam. Ellenben idén a nagy esőzések segítették a korábban lesüllyedt karsztvízszintek helyreállását és a „leszáradt” források újraindulását.

– Amennyiben két egymást követő évben tartósan 390 liter / másodperc alá süllyedne a vízhozam, akkor a vízkivétel korlátozásával védenék a tavat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tó vízbázisát fúrt kutakkal használó szállodák kevesebb vizet használhatnának. Ezáltal pedig biztosítható, hogy ne kerüljön veszélybe a tó hő- és vízhozama.

A teljes cikket itt találja.

Itt pedig egy 14 évvel ezelőtti híradófelvétel, amiben szintén a vízhozam volt a téma: