• A szórakoztató ismeretterjesztés lehetőségét teremti meg a tavasbarlang új látogatóközpontja.

  • Az épületet már átadták, a kiállítás januártól látogatható.

  • Egész évben nyitva lesz.

Elkészült a Tapolcai-tavasbarlanghoz kapcsolódó látogatóközpont új épülete. Ennek köszönhetően a barlangos csónakázásra érkezőket immár kulturált körülmények fogadják. A létesítményt érintő újdonságok ezzel nem érnek véget, ugyanis hamarosan a látogatóközpont egyfajta bemutatóhelyként fog működni, ahol a barlangokkal kapcsolatos kiállítást, gyermekfoglalkoztatót, sőt egy 3D-s mozit is kialakítanak. A központ Tapolca egyik legfontosabb turisztikai attrakciójává válhat, különösen, hogy egész évben nyitva tart.

Jelenleg még a „Csodálatos karszt” nevet viselő kiállítás építése zajlik, a tervek szerint jövő év januárjában adják át a látogatóközpontot. A beruházást egy 300 millió forintos uniós támogatás tette lehetővé.

Tapolcai tavasbarlang

Tapolcai-tavasbarlang: hamarosan nem csak csónakázni lehet

Mit kell tudni a tavasbarlangról?

Becslések szerint a Tapolca alatti barlangrendszer teljes hossza elérheti a tíz kilométert. Az eddig feltárt barlangrendszer három részből áll: tavasbarlang, kórházi barlang és Berger Károly barlang. (Berger Károly volt a két világháború között a barlang egyik kutatója, sokat tett azért, hogy széles körben ismertté váljon a Tapolcai-tavasbarlang). A Veszprém megyei település alatti barlangokat 1903-ban fedezték fel, a járatok egy részét 19 fokos karsztvíz tölti meg, így részben csónakkal is bejárható.