Múlt héten a strandok éjszakájának bejelentését használta fel a Magyar Fürdőszövetség arra, hogy felhívják a figyelmet a SZÉP Kártyával kapcsolatos problémáikra. A fő gondjuk az, hogy a korábbi cafeteria rendszerben működő üdülési csekkhez képest jóval korlátozottabb a Széchenyi Pihenő Kártyák felhasználhatósága a fürdőbelépők és az ott elérhető szolgáltatások megvásárlására. A SZÉP Kártyára feltöltött összegen belül ugyanis csak a szabadidő alszámlán lévő pénzből váltható fürdőbelépő. Emiatt az üdülési csekkhez képest negyedére csökkent a fürdők, strandok bevétele. A Fürdőszövetség ezért azt a javaslatot tette, hogy a SZÉP Kártya alszámlái között legyen átjárhatóság és az uszodák is elfogadhassák a kártyákat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap kiadott közleményében az szerepel, hogy a szövetség kérése ellenére nem változtatnak a rendszeren. Mint írják, a Széchenyi Pihenő Kártyákra július végéig 50 milliárd forintot töltöttek fel, ebből a szabadidő alszámlákra 7,5 milliárd jutott, s utóbbiról 1,6 milliárdot fel is használtak a jogosultak. A minisztérium szerint még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a SZÉP Kártya működéséből, hiszen csak idén indult el a három alszámlás rendszer. A kártyák használata igazából csak mostanában kezd felfutni, ezért egyelőre nem látják szükségesnek az alszámlák közötti átjárhatóság biztosítását.

A SZÉP Kártyát elfogadó termálfürdőkről, gyógyfürdőkről rendszeresen frissülő listát talál ezen az oldalon.