• Érkezik az elmaradt foglalások miatt járó állami támogatás.

  • Több milliárd forinthoz jutnak a szálláshelyek az elmaradt foglalások után.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam, ez a november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra vonatkozik – írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A kormányzati támogatás feltétele, hogy a szálláshelyek a munkavállalóikat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra is. A meghiúsuló foglalások után több mint hárommilliárd forintra érkezett támogatási igény szállodáktól, panzióktól, üdülőháztelepektől, közösségi szálláshelyektől, valamint kempingektől.

A támogatói okiratok kibocsátását követően december 31-én meg is kezdődött a támogatások folyósítása. A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak fontos szerepe lesz, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a munkahelyek védelme. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében 800 milliárd forintot tett ki, azaz átszámítva meghaladja a kétmilliárd eurót, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít – olvasható az MTÜ által kiadott közleményben.

gyógyfürdők szállodával szállással