• Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest.

  • Az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjszakára szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb.

Egy friss felmérés szerint az év eleji négynapos pihenőt követően a március 15-i második hosszú hétvége meghozta az emberek utazási kedvét. Az átlagos foglalási érték nagyjából ötödével magasabb az időszakban szokásosnál.

A felmérés szerint minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával fizetnek a vendégek, az üdülések átlagos értéke pedig 62 ezer forint. Az apartmanok, a négy- és a háromcsillagos hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól.

A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat. Szeged, Gyula és Hévíz felé is sokan utaznak. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen került fel. Magyarország nevezetességei közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbbak.

A forgalomból a megyék között legnagyobb arányban Heves (12,8 százalék), Pest (9,1 százalék) és Zala (8,5 százalék) megye részesülnek.
A foglalások többsége belföldre szól, ugyanakkor a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak.

(MTI)